Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A hetedik fordulóban is folytatódott a Paris Saint-Germain rettenetes teljesítménye a francia élvonalban, a csapat a katari-éra legrosszabb rajtját tudhatja a háta mögött…
(Photo by Federico Gambarini/picture alliance via Getty Images)
A Clermont elleni döntetlenjét követően immár negyedik botlását könyvelheti el a Paris Saint-Germain az első hét fordulót követően, így mindössze 12 pontot bezsebelve a francia élvonalban, amelynél kevesebb legutóbb 2010-ben történt meg, még a nagy katari felvásárlást megelőzően a klubbal.
2011, azaz a QSI (Qatar Sports Investments) megjelenése óta tehát nem produkált ilyen rossz rajtot a Paris Saint-Germain a francia élvonalban, így Luis Enrique máris történelmet ír a francia címvédő kispadján. A spanyol vezetőedző játéka Spanyolország vb szereplését idézi, ahol a játékosok meddő labdatartás mellett szinte kaput veszélyeztető akciók nélkül zárták a mérkőzéseket, így egy viszonylag szép, ám hasztalan futballt játszva a pályán.
Luis Enrique azonban látszólag nincsen meghatva a rossz start miatt, szerinte a csapata szívvel-lélekkel küzd, és jó úton halad a győzelmi széria felé.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…