Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese szeretné meghosszabbítani meghatározó játékosa, Ben White szerződését.
(Photo by David Price/Arsenal FC via Getty Images)
A legfrissebb angol sajtóértesülések szerint az Arsenal vezetősége újabb kulcsjátékosával szeretne szerződést hosszabbítani a közeljövőben. Az “Ágyúsok” az elmúlt időszakban többek között Gabriel Martinellivel, Aaron Ramsdalelel, Gabriellel, William Salibával, Bukayo Sakával és Martin Ödegaarddal is új megállapodást kötöttek. A beszámolók alapján következő lépésként Ben White kontraktusát szeretnék meghosszabbítani a londoni csapatnál. A védelem közepén és jobb oldalán is bevehető White jelenlegi kontraktusa 2026 nyaráig érvényes, a hírek szerint ezt szeretnék megtoldani az Arsenal részéről legalább 2 évvel. A források alapján White is hajlana a hosszabbítás felé, mivel nagyon jól érzi magát a csapatnál, ahol egyértelműen élvezi Mikel Arteta bizalmát.
Ben White 2021 nyarán 58,5 millió euró ellenében igazolt az Arsenalhoz a Brighton csapatától. A klub színeiben azóta 93 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 55 millió euróra teszi a transfermarkt.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..