Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
Egyre kevesebb játékosa maradt Jürgen Kloppnak a Liverpool hétvégi, Brighton elleni bajnokijára, miután elutasították a kérelmüket Curtis Jones piros lapjának eltörlésére.
(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)
A Liverpool középpályása, Curtis Jones három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a Tottenham Hotspur elleni szombati piros lapja miatt benyújtott fellebbezés sikertelen volt
A játékos eredetileg sárga lapot kapott volna a mérkőzés 26. percében Yves Bissouma elleni belépőjéért, azonban Simon Hooper játékvezető pirosra javította azt, miután Darren England a VAR-szobából azt tanácsolta neki, hogy inkább nézze meg az esetet a pálya melletti monitoron.
A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp kitartott amellett, hogy Jones nem érdemelte meg a kiállítást, de a klub reményei, hogy a felfüggesztést eltörlik, kedden szertefoszlottak. A játékos így biztosan kihagyja a hétvégi, Brighton elleni, illetve az Everton és a Nottingham Forest elleni Premier League-mérkőzéseket.
A Liverpool támadója, Diogo Jota szintén kihagyja a vasárnapi, Brighton elleni találkozót, mivel egymeccses eltiltását tölti, miután a Tottenham ellen két sárga lap miatt kiállították.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…