PSG: „Nem mondanám, hogy nem érdemeltünk vereséget, de (…)!”
Meglehetősen nyugodtan vette tudomásul a Paris Saint-Germain trénere, Luis Enrique csapata Newcastle United elleni vereségét, amely sokak szemében kiütéssel ért fel – No de nem a PSG vezetőedzője szerint.
(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)
Mint ismert, a PSG 4:1-es vereséget szenvedett egy sokkal motiváltabbnak és élesebbnek tűnő Newcastle United otthonában. A lefújást követően Luis Enrique vezetőedző a következőképpen értékelte a látottakat.
„Nyilvánvaló, hogy nem úgy alakult a mérkőzés, ahogyan az terveztük. Úgy gondolom, jól kezdtük a találkozót, amelynek legelején voltak lehetőségeink is az ellenfél tizenhatosán belül, majd érezhetően nem voltunk elég élesek és koncentráltak. Ráfizettünk a hibáinkra, mind a támadó -, mind a védekező részt nézve. „ – idézi a párizsiak hivatalos televíziója a spanyol trénert.
„Nem mondanám, hogy nem érdemeltünk vereséget, már csak azért sem mert a Newcastle igazolta, hogy remek csapat, akik nagyszerűen futballoztak, ugyanakkor, nem gondolom, hogy a három gólos különbség reális, ahogyan a négy kapott gólunk sem az.” – folytatta Luis Enrique, majd igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani a sokak szemében igen komoly vereségnek.
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár rák Angliában. Át kell értékelnünk a történteket, majd csak is az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk. A Newcastle-lel rövidesen találkozni foguk Párizsban… Alig várom azt a találkozót!” – tette még hozzá a korábbi spanyol szövetségi kapitány.