Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: egy brazil és egy argentin csapat jutott a döntőbe – videóval

Az elmúlt két éjszaka rendezték meg a Libertadores-kupa elődöntőinek visszavágóit, melyet követően kialakult a finálé párosítása…

(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)

Elsőként a Fluminense jutott be a Libertadores-kupa idei döntőjébe, miután két brazil csapat egymás elleni párharcát 4-3-as összesítéssel abszolválta az Internacional ellen. Az első mérkőzés 2-2-es döntetlenje után a riói csapat idegenben 2-1-re nyerte meg a visszavágót. A házigazda pedig már az első tíz perc végén megszerezte a vezetést, Alan Patrick szögletéből Gabriel Mercado fejelt a hálóba, mellyel az Inter állt továbbjutásra. A Porto Alegre-i együttes nagy elánnal futballozott, több lendületes ellentámadást vezetett és nem egyszer közel járt ahhoz, hogy akár újabb gólt szerezzen. A Flu azonban nem adta fel és Fernando Diniz legénysége a második félidőben komoly kockázatot vállalva feljebb tolta a védekezését. A Flu a nagy igyekezet ellenére sokáig kevés érdemi lehetőséghez jutott, ellenben egy-egy ellentámadás után Enner Valencia könnyedén eldönthette volna a továbbjutás kérdését. A rióiak erőfeszítései az utolsó tíz percen belül célt értek: a 81. percben Cano kiugratásából John Kennedy a kapus felett helyezte a hálóba az egyenlítő találatot. Nem sokkal később a léléktani előnyt megszerző vendégek a mindent eldöntő gólt is megszerezték, a sorozat góllövőlistáját fölényesen vezető Germán Cano egy lefordulást követően maga volt eredményes.

A végéig hősiesen küzdő Fluminense a 2008-as elvesztette döntője után másodszor jutott be a Libertadores-kupa fináléjába.

Internacional – Fluminense 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Mercado (10.), ill. John Kennedy (81.), Cano (87.)
Továbbjutott: a Fluminense 4-3-as összesítéssel

 

A másik elődöntőben a Boca Juniors és a Palmeiras másodszor is döntetlenre végzett egymással, az 1-1-re végződő visszavágó után az argentin együttes tizenegyesrúgásokkal harcolta ki a döntőbe jutást idegenben. A házigazda próbált kezdeményezni eleinte, de a Boca stabilan védekezett, így a legnagyobb lehetőség Gabriel Menino kósza távoli lövése volt, melynél S. Romero kapus védett. Az első játékrész derekánál a Boca egy ellentámadás végén ragadta magához az előnyt, Merentiel elhúzott a bal oldalon, a tizenhatoson belül az alapvonalnál befelé kanyaradott, kapu elé tett bejátszását pedig Edinson Cavani közelről becsúszva juttatta a hálóba. Innentől még sürgősebb lett a Palmeirasnak, amely azonban görcsösen játszott és képtelen volt érdemi lehetőségeket kialakítani, miközben a Boca kedvére kontrázhatott. Az első félidő a vendégek 1-0-s vezetésével ért véget. A szünet után egyre inkább állandósult a hazaiak fölénye, a Boca azonban kőkeményen és sikeresen verte vissza a támadásokat. Egy óra elteltével Mayke közeli lövésénél S. Romero védett bravúrral. A 66. percben Marcos Rojo a második sárga lapját is megkapta egy újabb kőkemény belépő miatt, így a Boca tíz emberre fogyatkozott. Valósággal felborult a pálya, a Palmeiras emberelőnyben rohamozott az egyenlítésért. A brazil gárda próbálkozásai a 73. percben sikerrel jártak, Joaquin Piquerez távoli lövése kötött ki az argentin csapat hálójában. A Verdao tovább nyomott a továbbjutásért, Rony látványos ollózásánál a kapus ismét bravúrral védett, azonban újabb gólt képtelenek voltak szerezni, így a 90 perc elteltével tizenegyesekre került sor. Weverton védte Cavani kísérletét, azonban S. Romero is hárított egymás után két lövést, a többi kísérlet sikerrel járt, így a Boca az egyenes kieséses szakaszbeli harmadik párharcát is szétlövésekkel nyerte meg.

A hatszoros győztes Xeneize a 2018-as elvesztett döntő után jutott be ismét a Libertadores-kupa fináléjába.

Palmeiras – Boca Juniors 1-1 (0-1) – tizenegyesekkel: 2-4
Gólszerzők: Joaquin Piquerez (73.), ill. Cavani (23.)
Továbbjutott: a Boca Juniors 1-1 után tizenegyesekkel

 

A Libertadores-kupa döntőjét november 4-én rendezik a Fluminense otthonául szolgáló riói Maracanában.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!