Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Svédország ellen játszik a magyar futsal-válogatott

A következő napokban ismét együtt edzőtáborozik a magyar futsal-válogatott, amely során két felkészülési mérkőzést is játszanak…

A magyar futsal-válogatott csütörtök óta ismét együtt készül Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány vezetésével.

A spanyol szakember eredményesen mutatkozott be a nemzeti csapat élén, a válogatott szeptember közepén egy győzelemmel és egy döntetlennel zárta a vietnámi túráját.

A mieink keretében történt néhány változás, a szakmai stáb folytatja a megkezdett fiatalítást, és újabb tehetséges játékosoknak adja meg a lehetőséget a bizonyításra, valamint egy-két rutinosabb futsalos is visszakerült a válogatottba.

A magyar válogatott jövő hétfőn és szerdán egy-egy felkészülési meccset játszik Svédország ellen Veszprémben, a Március 15. utcai sportcsarnokban.

“Elégedett vagyok az első két mérkőzésünkön nyújtott játékunkkal. Védekezésben kimondottan jól teljesítettünk, de azt is láttuk, hogy támadásban még sokat kell fejlődnünk, hogy elérjünk arra a szintre, amit kitűztünk magunknak. A svédek elleni mérkőzések jó alkalmat teremthetnek az előrelépésre, hiszen várhatóan többet lesz nálunk a labda, és jobban kidomborodik majd, hogy milyen változtatásokra van szükség a támadójátékunk hatékonyságának növeléséhez. A svédek egyébként hasonló erőt képviselnek, mint mi, rengeteget fejlődött a válogatottjuk az előző években. A mi játékosaink rutinosabbak, ami előnyt jelenthet majd, a svédek legnagyobb ereje a jól szervezett védekezésben rejlik, és arra is figyelnünk kell, hogy a megszerzett labdákkal nagyon gyorsan érkeznek az ellenfél kapuja elé. Ismét meghívtam néhány fiatal játékost a keretbe, a célunk ugyanis az, hogy minél bővebb keretet építsünk a tétmérkőzésekre. A fiatalok ennek köszönhetően tudnak fejlődni, tapasztalatot és önbizalmat szerezni, a rutinosabb játékosok pedig szembesülhetnek azzal, hogy csak akkor lehetnek hosszú távon a keret tagjai, ha minden egyes összetartáson a maximumot hozzák ki magukból” – – mondta az mlsz.hu-nak Sergio Mullor Cabrera.

A magyar futsal-válogatott kerete:

Kapusok: Alasztics Marcell (Haladás), Gémesi Gergő (Újpest), Spandler Mátyás (Veszprém)
Mezőnyjátékosok: Kovács Máté (Haladás), Szalmás Zoltán (Haladás), Fekete Márk (Kecskemét), Nagy Kevin (MVFC), Bencsik Roland (Kecskemét), Tatai József (Veszprém), Rábl János (MVFC), Szentes-Bíró Tamás (Nyírbátor), Pál Patrik (Kecskemét), Lux Gábor (Veszprém), Dróth Zoltán (Haladás), Bartha Balázs (Nyírbátor), Hadházi Sándor (Nyírbátor)