Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: emberhátrányban is győzni tudott a Tottenham, így a tabella élére állt – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójának nyitómérkőzésén a Spurs idegenben győzte le az újonc Luton Town együttesét, így átvette a vezetést a bajnokságban.

(Photo by Henry Browne/Getty Images)

A találkozó 8. percében jött az első komolyabb lehetőség, a vendégek jobbhátvédje, Pedro Porro eresztett meg egy lövést, ami azonban elkerülte a kaput. A következő gólszerzési esélyre a 30. percig kellett várni, akkor Dejan Kulusevski próbálkozott, de lövését Thomas Kaminski hárítani tudta. A Spurs fölénye viszont az első játékrész ráadásában megtört, ugyanis Yves Bissouma megkapta második sárgáját a mérkőzésen, ráadásul egy buta műesésért, ennek következtében kiállította őt Brooks játékvezető.

A második félidő elején, az 52. percben azonban sikerült megszereznie a vezetést a Tottenhamnek. Egy kis szögletet végeztek el a vendégek, a labdával James Maddison az alapvonalon betört az ötösig, majd visszatette lövőre Micky van de Vennek, a középhátvéd pedig egy szép bokamozdulattal a kapuba lőtte a Spurs vezető, és egy egyben győzelmet érő gólját (0-1). A hosszabbítással együtt hátralévő több mint 40 percben pedig a vendégek első számú célja az volt, hogy megússzák kapott gól nélkül, ami össze is jött, habár volt egyenlítési lehetősége a hazaiaknak. A Tottenham győzelmének köszönhetően már 20 pontot gyűjtött a bajnokságban, ezzel jelenleg vezeti az angol pontvadászatot, a Luton Town pedig hazai pályán továbbra is nyeretlen, és 4 egységet megszerezve jelenleg a 17. pozíciót foglalja el.

Luton Town – Tottenham 0-1 (0-0)
Helyszín: Kenilworth Road (Luton), Vezette: J. Brooks
Gólszerzők:ill. Van de Ven (52.)
Sárga lap: Lockyer (19.), C. Morris (34.) ill. Höjbjerg (68.)
Kiállítás:ill. Bissouma (45+4.)

Luton: Kaminski – Burke, Lockyer (Barkley 81.), Andersen (Mengi 59.) – Ogbene, Mpanzu (Chong 67.), Nakamba, Doughty – Brown (Berry 66.), Adebayo (Woodrow 67.) – Morris. Vezetőedző: R. Edwards

Tottenham: Vicario – Porro, Romero, Van de Ven, Udogie (B. Davies 82.) – Sarr, Bissouma – Kulusevski (Véliz 90+2.), Maddison (O. Skipp 76.), Richarlison (Höjbjerg 46.) – Son (Emerson Royal 76.). Vezetőedző: A. Postecoglou

A mérkőzés győztes gólja:

A 8. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Szombat:
Luton Town – Tottenham 0-1
16:00 Burnley – Chelsea (Tv: Match4)
16:00 Everton – Bournemouth
16:00 Fulham – Sheffield United
16:00 Manchester United – Brentford (Tv: Spíler1)
18:30 Crystal Palace – Nottingham Forest (Tv: Spíler1)

Vasárnap:
15:00 Brighton – Liverpool (Tv: Match4)
15:00 West Ham – Newcastle
15:00 Wolves – Aston Villa (Tv: Spíler1)
17:30 Arsenal – Manchester City (Tv: Spíler1)

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore