A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az angol bajnokság (Premier League) 8. fordulójának szombati játéknapján a bukdácsoló Manchester United a szintén igen rossz formában lévő Brentfordot látta vendégül.
(Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)
Mindkét csapatnak nagy szüksége lett volna a 3 pontra, hiszen a United a legutóbbi 4 bajnokijából 3-at is elveszített, míg a Brentford az utolsó 5 fordulóban csupán 3 pontot gyűjtött be. Az első játékrész első felében a vendégek voltak aktívabbak, akik több távoli lövéssel próbálkoztak, de ezek rendszerint elkerülték Onana kapuját. A 26. percben aztán Casemiro adta el a saját térfelén a labdát, majd Wissa beadása után a labda nagy szerencsével Jensen elé került, akinek a nem túl életerős lövése Onana közreműködésével bevánszorgott a United kapujába, 0-1! A 38. minutumban Mbeumo járt közel ahhoz, hogy megduplázza csapata előnyét, de a távoli lövése kevéssel elkerülte a hazai kaput. Az Old Trafford közönsége az első félidőben nem láthatott igazán veszélyes helyzetet a „Vörös Ördögöktől”, így Erik ten Hagnak volt mit javítani csapata játékán.
Az első említésre méltó lehetőség a hazaiak részéről az 53. percből jegyezhető fel, amikor Eriksen távoli lövését kellett hárítania Strakoshának. A támadások felépítésével viszont továbbra is sok gondja akadt a Unitednek, amit jól mutat, hogy a következő lehetőség ismét egy távoli lövés volt, amit Fernandes eresztett el a 71. minutumban, Strakosha azonban ezt is hárítani tudta. A 83. percben Onana nagy bravúrjára volt szükség, aki Maupay távoli lövését tolta a léc fölé, életben tartva ezzel csapata pontszerzési reményeit. Az ezt követő szögletnél ismét a kameruni hálóőr védésére volt szükség, aki ezúttal Norgaard közeli fejesét ütötte szögletre. A 87. percben aztán, mint később kiderült, kulcsfontosságú cserét hajtott végre Erik ten Hag, aki beküldte Scott McTominayt. A 90. percben ugyan egy öngólnak köszönhetően a labda a Brentford kapujába került, de végül ezt a találatot les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 93. percben viszont már érvényes gólt szereztek a hazaiak: Dalot lövését még védte Strakosha, a kipattanónál viszont a védők tisztázását McTominay elcsípte és bevette a kaput, 1-1! A 97. percben pedig érkezett a csoda a hazaiak részéről: a félpályáról előre ívelt szabadrúgást Maguire tudta középre fejelni, ahol McTominay érkezett és fejjel bevette a kaput, 2-1! A skót középpályás így csodacserének bizonyult, és a Manchester United otthon tudta tartani a 3 pontot.
Manchester United – Brentford 2-1 (0-1)
Helyszín: Old Trafford Vezette: A. Madley
Gólszerzők: McTominay (90+3., 90+7.) ill. Jensen (26.)
Sárga lapok: -ill. Hickey (10.), Norgaard (48.), Collins (65.), Janelt (67.), Maupay (81.)
Kiállítás: –ill.-
Manchester United: Onana – Lindelöf (Martial 71.), Evans, Maguire, Dalot – Amrabat (McTominay 87.), Casemiro (Eriksen 46.) – Fernandes, Mount (Antony 63.), Rashford (Garnacho 63.) – Höjlund Vezetőedző: Erik ten Hag
Brentford: Strakosha – Ajer, Pinnock, Collins – Rasmussen, Jensen (Ghoddos 84.), Norgaard, Janelt (Onyeka 70.), Hickey – Mbeumo, Wissa (Maupay 70.) Vezetőedző: Thomas Frank
A mérkőzés összefoglalója:
A 8. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Luton Town – Tottenham 0-1
Burnley – Chelsea 1-4
Everton – Bournemouth 3-0
Fulham – Sheffield United 3-1
Manchester United – Brentford 2-1
Crystal Palace – Nottingham Forest 0-0
Vasárnap:
15:00 Brighton – Liverpool (Tv: Match 4)
15:00 West Ham United – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
15:00 Wolverhampton – Aston Villa
17:30 Arsenal – Manchester City (Tv: Spíler 1)
A bajnokság aktuális állása:
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…