Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A magyar U19-es válogatott a következő napokban Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt Lettországban, a négy csapat közül kettő jut tovább az elitkörbe…
A magyar U19-es válogatott tagjai Rigában vesznek részt az Eb-selejtező minitornán, ahová hétfőn utaztak el.
A magyar csapat szerdán a házigazda Lettország ellen kezdi megszereplését, majd három nappal később Gibraltár fiataljaival mérkőzik meg, a torna zárófordulójában pedig Norvégia lesz az ellenfél. A továbbjutáshoz a négycsapatos csoport első két helyének valamelyikét kell megszerezni.
A lettek elleni találkozó ezért kulcsfontosságú lesz szerdán, a mérkőzés győztese hatalmas lépést tesz a továbbjutás felé. A mieinknél az utóbbi hetekben több alapember kidőlt a sorból, még az utolsó pillanatokban is kellett változtatni a kereten.
“A keret nagy része már a múlt héten is együtt készült, igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a tornára, azon belül is elsősorban a lettek elleni nyitómérkőzésre. Sajnos több játékosunk is megsérült az utóbbi időszakban, sőt még a kiutazás után is történt sérülés a csapatban, de a célunk továbbra sem változott: ki akarjuk harcolni a továbbjutást, ami az első akadályt sikerrel kell vennünk a házigazdák ellen. A lettektől direkt játékstílusra számítunk, várhatóan sok hosszú labdával és párharccal próbálják majd maguk javára fordítani a mérkőzést” – mondta az mlsz.hu-nak Babó Levente szövetségi edző.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…