Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…
A helyi sajtó már jó ideje rebesgeti a hosszú évek óta Európában profiskodó labdarúgó várva várt hazatérését…
(Photo by Simon Bruty/Anychance/Getty Images)
Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Rosário Central sportigazgatója, Federico Lussenhoff a minap megerősítette, hogy a klub már arra készül, hogy az egykori saját nevelésű játékosa, Ángel Di María jövő júliusban visszatérjen a csapathoz:
“Már egyeztettünk vele, 2024. júniusában lejár a mostani szerződése a Benficával. Arra készítjük fel a klubot, hogy az érkezéséhez a megfelelő feltételeket tudjuk garantálni számára minden szempontból.”
A 35 éves világbajnok szélső a nyáron egy év után hagyta el a Juventust, miután a szezon első felében sorozatos sérülései miatt kevés lehetőséghez jutott, később viszont fontos találatokkal vétette észre magát, 39 tétmérkőzésen nyolc gólt szerzett. Di María a jövedelmezőbb megkeresések helyett első európai klubja, a Benfica ajánlatát fogadta el, amely színeiben nagyszerűen kezdte az idényt, minden sorozatot figyelembe véve az első kilenc meccsén hat gólt szerzett, jelenleg azonban sérüléssel bajlódik.
Di María korábbi európai kalandozásai során ezt megelőzően a Benfica (2007-2010), a Real Madrid (2010-2014), a Manchester United (2014-2015) és a Paris Saint-Germain (2015-2022) csapatait erősítette. A lisszaboniakkal a nyáron csak egyéves szerződést kötött, hogy 2024 nyarán újból át tudja gondolni a lehetőségeit, és vélhetően fontolóra fogja venni a hazatérést is.
Di María az évek során a válogatott finálék koronázatlan specialistája lett, hiszen a 2008-as olimpiai döntőben, a 2021-es Copa América-fináléban és a tavalyi vb-döntőben egyaránt eredményes tudott lenni.
🚨Rosario Central confía en el regreso de Di María: “Hablé con él, termina contrato con Benfica en junio de 2024. Estamos preparando el club para que llegue y se sienta cómodo, con las condiciones de poder competir”.
🎙️Federico Lussenhoff, director deportivo, en @Estadio_3 pic.twitter.com/Dwg7SwAxmv— César Luis Merlo (@CLMerlo) October 13, 2023
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…
Mikel Arteta elégedett a teljesítményével!
A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…