Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Idegenben tudott diadalmaskodni Norvégiával szemben Gavi góljának köszönhetően Spanyolország, ezzel a spanyolok biztosan ott lesznek a jövő évi Európa-bajnokságon, mellettük pedig Skócia szintén továbbjutott az A-csoportból.
(Photo by Maja Hitij – UEFA/UEFA via Getty Images)
Gavi találatának hála biztosan ott lesz Spanyolország a 2024-es németországi Eb-n, illetve Norvégia veresége miatt Skócia szintén kijutott a tornára az A-csoportból. Törökország rendkívül magabiztos sikert aratott Lettország ellen, míg Horvátország ezúttal Wales ellen szenvedett vereséget a D-csoporton belül, így egyre inkább kezd veszélybe kerülni a Európa-bajnoki szereplés. Az E-csoporton belül nyert Csehország, míg Lengyelország hazai pályán hullajtott pontokat Moldovával szemben, így a lengyelek visszaestek a 3. helyre. Svájc botlásának köszönhetően átvette az I-csoport vezetést Románia, a románok Andorrát győzték le nagyon simán.
A-csoport:
Grúzia – Ciprus 4-0 (0-0)
Gólszerzők: Kiteishvili (46.), Kvaratskhelia (58.), Shengelia (82.), Mikautadze (90+5.) ill. –
Norvégia – Spanyolország 0-1 (0-0) – A részletes jegyzőkönyv IDE kattintva érhető el
Gólszerzők: – ill. Gavi (49.)
Az A-csoport állása:
D-csoport:
Wales – Horvátország 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Wilson (47., 60.) ill. Pasalic (75.)
Törökország – Lettország 4-0 (0-0)
Gólszerzők: Akgun (58.), Tosun (83., 90+2.), Akturkoglu (87.) ill. –
A D-csoport állása:
E-csoport:
Csehország – Feröer-szigetek 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Soucek (76., büntető) ill. –
Lengyelország – Moldova 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Swiderski (53.) ill. Nicolaescu (26.)
Az E-csoport állása:
I-csoport:
Svájc – Fehéroroszország 3-3 (1-0)
Gólszerzők: Shaqiri (28.), Akanji (89.), Amdouni (90.) ill. Ebong (61.), Polyakov (69.), Antilevski (84.)
Románia – Andorra 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Stanciu (23.), Hagi (28.), Marin (44., büntető), Coman (50.) ill. –
Az I-csoport állása:
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…