Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A Boca Juniors úgy jutott be a Libertadores-kupa döntőjébe, hogy a torna egyenes kieséses szakaszában mindhárom párharcát tizenegyespárbajban nyerte meg…
(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)
A Boca Juniors legutóbb a Copa Argentina negyeddöntőjében a Talleres Córdoba elleni 1-1-re végződő mérkőzés végén tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást. A párbaj során a rutinos Sergio Romero ezúttal egyetlen lövésnél sem találta el a helyes irányt, ám a vele szembenéző három lövőből ketten, Nahuel Bustos és Gastón Benavidez sem találta el a kapuját.
“Mondtam a srácoknak, hogy lőjjék be mindet és megpróbálok én is hárítani egyet-kettőt. Őszintén szólva nem éreztem olyan jól magam, kicsit furcsáltam is, de szerencsém volt, hogy nem találták el a kaput, a csapattársaim pedig kitűnő munkát végeztek” – tette hozzá a 36 esztendős kapus.
Az egykori vb-ezüstérmes kapus korábban a Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében a Nacional elleni párbajban Diego Polenta és Daniel Bocanegra lövését hárította, a negyeddöntőben a Racing Club ellen Gonzalo Piovi és Leonardo Sigali lövését védte, míg az elődöntőben a Palmeiras lövői közül Raphael Veigát és Gustavo Gómezt szomorította el. Továbbá a Copa Argentina előző körében ugyancsak két védést mutatott be az Almagro elleni tizenegyespárbajban Nahuel Basualdo és Agustín Maidana lövésével szemben.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…