Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Olaszországban tovább dagad a fogadási botrány, amely abból robbant ki, hogy fény derült rá, hogy több profi labdarúgó sportfogadással és online szerencsejátékkal kapcsolatos tevékenységeket folytatott…
Gianluca Di Marzio információi szerint a Juventus 22 éves középpályása, Nicoló Fagioli úgy nevezett vádalkut kötött a torinói ügyészséggel, melyben elismerte, hogy különböző sporteseményekre fogadott és a hatóságokkal mindenben együttműködve 7 hónapos sporttól való eltiltást kaphat.
A játékos augusztus végén tulajdonképpen saját magát jelentette fel fogadási tevékenysége miatt. Fagioli azóta mindenben együttműködik a hatóságokkal, és azt is beismerte, hogy futballmeccsekre is fogadott. Mindez aránylag jó alkupozícióba hozta, és egy esetleges vádalku során is pozitív elbírálásban részesítheti.
Az olasz válogatott két játékosát, Nicoló Zaniolót és Sandro Tonalit tiltott sportfogadási tevékenységgel gyanúsítják, amely miatt már rendőrségi kihallgatáson is részt vettek. További híresztelések szerint az AS Roma szélsője, Nicola Zalewski ugyancsak érintett a tiltott fogadásokban, és további nevek előkerülésére lehet még számítani.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…