Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Inter megújítaná szélsőhátvédjének, Denzel Dumfriesnek a kontraktusát.
(Photo by Emilio Andreoli/Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az Inter a következő időszakban megszeretné hosszabbítani Denzel Dumfries szerződését. A 27 éves jobboldali szárnyvédő jelenlegi kontraktusa 2025-ig érvényes a csapattal, amelyet 2027-ig szeretne megújítani a milánói alakulat.
A 49-szeres holland válogatott labdarúgó 2021-ben érkezett a Nerrazzurihoz a PSV Eindhoventől 14,25 millió euróért cserébe. Dumfries azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 105 mérkőzésen léphetett pályára a csapat színeiben, amelyeken 9 gólt és 17 gólpasszt jegyzett. A 27 éves védő két Olasz Kupát és két Olasz Szuperkupát nyert az Interrel.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…