Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Újabb sérültet jelentett be a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona. Most védőjük, Sergi Robertót kell nélkülözniük.
(Photo By Alex Camara/Europa Press via Getty Images)
A Barcelona játékosa, Sergi Roberto vádlisérülést szenvedett, ami miatt egy ideig nem léphet majd pályára, erősítette meg a katalán klub.
A 31 éves játékos visszatérésére nem adtak határidőt, a Barcelona szerint “addig nem játszhat, amíg a probléma meg nem szűnik”. Az biztos, hogy versenyt futnak az idővel, mivel október 28-án, a Real Madrid elleni El Clásicóra szeretnék, hogy bevethető legyen.
A tinédzser Lamine Yamalról pozitívabb hírek érkeztek, mivel a fiatal játékos szerdán részt vett az edzésen, miután egy sérülés miatt vissza kellett lépnie a spanyol válogatottól is. A 16 éves szélső a Granada elleni októberi döntetlen alkalmával szenvedett sérülést a csípőhajlítóizmánál. Yamal a szerdai edzés egy részét Alejandro Balde mellett végezte el, aki combhajlító probléma miatt idő előtt tért vissza a spanyol válogatottal való nemzetközi szereplésről.
MEDICAL NEWS | First team player Sergi Roberto has a soleus muscle injury in his right leg and will be unable to play until the problem goes away. pic.twitter.com/yThnUVletB
— FC Barcelona (@FCBarcelona) October 18, 2023
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…