Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United hivatalosan is kommentálta az Olaszországban fogadási botrányba keveredő Sandro Tonali körül kialakult helyzetet.
Club statement.
— Newcastle United FC (@NUFC) October 18, 2023
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a “szarkák” kiálltak játékosuk mellett, akire igen nehéz időszak vár, figyelembe véve, hogy Tonali saját maga is elismerte, hogy fogadott korábbi csapata, az AC Milan mérkőzéseire.
“A Newcastle United megerősíti, hogy Sandro Tonali ellen az olasz ügyesség valamint az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) vizsgálatot indított, illegális fogadási tevékenység miatt. Sandro teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal a nyomozás ideje alatt. A klub mindenben támogatja Sandrot és családját. A nyomozás további alakulásáig a Newcastle United nem kíván egyelőre további kommentárt adni!” – fogalmazott az angol klub hivatalos kommünikéjében.
A hírek szerint nem lenne meglepő, ha Sandro Tonali ügyében hasonló történne, mint a Juventus játékosával, a botrányban szintén érintett Nicolo Fagiolival, aki a számos enyhítő körülmény ellenére így is több hónapos eltiltást kapott.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…