Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtezők: “Hojlund azt gondolta, vakációzni jön San Marinóba!”

A San Marino-i válogatott 41 esztendős csapatkapitánya Roberto Di Maio nem hagyta annyiba Rasmus Hojlund kritikáját San Marino csapata felé.

(Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)

 

Mint ismert, a Manchester United dán csatára a találkozót követően nyíltan panaszkodott arra, hogy a miniállam játékosai utaztak rá. A Hujlund ellen egy igen kemény belépőt elkövető Roberto Di Maio stílusosan válaszolt a dán csatár megjegyzésére.

“Egy dolgot mondtam Hojlund-nak és Kjaer-nek: ‘Azt gondoltátok, hogy vakációra, piknikezni jöttök San Marino-ba! A második gól után Hojlund az ujjával a szája előtt mutogatott, csendre intett minket. Talán nincs tisztában azzal, hogy a mi játékosaink 8 órát dolgoznak minden egyes nap a munkahelyükön.” –  idézik a közösségi médiában Di Maio meccs utáni nyilatkozatát.

“Örömmel üdvözöltük a dánokat és szurkolóikat. Nincsen problémám Hojlunddal, aki fele annyi idős, mint én (Di Maio már 41 – szerk.), pontosan értem, hogy ő egy fiatal játékos. Talán beszédes, hogy csupán egy gólt tudott szerezni ellenünk, úgy, hogy azt gondolták hogy a selejtezősorozat gólkirálya lesz (…)” – szúrt vissza San Marino csapatkapitánya Hojlundnak, aki úgy tűnik komolyan megsértette a San Marino-iakat, hiszen Roberto Di Maio már a közösségi médiában is posztolt, kevésbé visszafogott stílusban.

“Érthetetlen számomra, hogy egy 80 millió játékos (Hojlund) panaszkodik a San Marino-i védők bánásmódjára. Nos, kedvesem, a mai futballban, a VAR korában, ahol eltűnt az igazán fizikális kontakt, megengedheted magadnak, hogy sportszerűtlen és sértő gesztusokkal gúnyolj Bennünket. Szívesen láttalak volna 15 évvel ezelőtt, amikor még igazi férfiak futballoztak!” – írta az Instagramon Di Maio.