Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ahogyan arról beszámoltunk, a hétfő esti Belgium-Svédország Eb-selejtező terrortámadás miatt félbeszakadt…
(Photo by Edwin van Zandvoort/Soccrates/Getty Images)
Az UEFA csütörtöki döntése értelmében az 1-1-es félidei eredményt hirdette ki végeredménynek a hétfő este a szünetben félbeszakított Belgium-Svédország Európa-bajnoki selejtezőn. Tehát mindkét csapat egy-egy pontot kap, az eltiltások letöltöttnek minősülnek, és a sárga lapok is érvényben maradnak.
Mint ismeretes, nem sokkal a meccs kezdete előtt a városban lelőttek két svéd szurkolót, a tragédiáról a szünetben értesülő játékosok pedig nem szerették volna folytatni a meccset. A két csapat egymással egyetértesben félbeszakította a mérkőzést, az UEFA pedig jóváhagyta az 1-1-es végeredményt.
A két ország labdarúgó-szövetsége nem kívánta folytatni a találkozót, melyre a sűrű programban valószínűleg nem lenne lehetőség, és egyébként sincs már különösebb tétje a meccsnek.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…