Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Hivatalos oldalán közölte a rossz hírt a követőivel a Manchester United, miszerint a csapat brazil motorja, Casemiro kihagyja a hétvégi mérkőzést…
(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images
Újabb sérülés miatt aggódhat Erik ten Hag, hiszen a válogatott szünet is meghozta a maga áldozatát, ezúttal a brazilok kifáradhatatlan örökmozgója, Casemiro került a partvonal szélére. A Manchester United hivatalos bejegyzése szerint Casemiro a brazil válogatottban szedett össze egy kisebb sérülést, ezért a klub tanácsára hazájában maradt, és ott rehabilitálódik, így nem vett részt a csapat edzésein, és egészen biztosan kihagyja a klub soron következő mérkőzését a Sheffield United ellen.
A Manchester United jelenleg a tabella 10. helyén tanyázik az angol élvonalban, így egy egészen csalódáskeltő szezonkezdést produkálva, ennek értelmében pedig nyilvánvaló, hogy Casemiro kiesése sem könnyíti meg Erik ten Hag helyzetét, aki sokak szerint már az állásával játszik hétről-hétre a Vörös Ördögök kispadján.
Casemiro visszatérése várhatóan jövő hétvégére tehető, így a Köbenhavn ellen is minden bizonnyal nélkülözni kell majd őt.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…