Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Az angol válogatott egykori legendás támadója, Wayne Rooney fejtette ki az aggodalmait Jude Bellingham jövőjével kapcsolatban…
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Egésze különleges nyilatkozatot adott Wayne Rooney az angol válogatott húzónevéről, hiszen az egykori Manchester United klasszis úgy véli, hogy Jude a jelenlegi jó formája ellenére is aggódhat a jövőjét illetően.
Rooney a következőt nyilatkozta:
“Jude Bellingham számára törvényszerű, hogy a játéka vissza fog esni a jövőben és nagyon fontos, hogy ekkor ne csináljuk ki őt, ha ez megtörténik. Meg fog történni, és támogatnunk kell őt majd akkor is. A Real Madrid színeiben játszva még nehezebb elcsendesíteni a kétkedő közönséget. Egy rossz mérkőzés és már a torkodnak is esnek…”
– fejtette ki az aggodalmát az immár edzőként tevékenykedő egykori futballista.
Jude Bellingham jelenleg a nyár egyik legjobb igazolásaként szerepel a Real Madrid színeiben, olyan számokat produkálva amelyet rajta kívül csak Cristiano Ronaldo tudott a debütálását követően, miközben a hibátlanul menetelő angol válogatottat is vezérként viszi a hátán a selejtezők folyamán.
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki