Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a Real Madrid nem bírt az edzőváltáson átesett Sevillával! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 10. fordulójának rangadóján a Real Madrid a Sergio Ramosszal felálló Sevilla vendége volt. A rangadón két-két gólon és ponton osztozkodtak a csapatok.

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

A találkozó legelején kissé mintha az öltözőben ragadt volna a Sevilla, amire kis híján ráfizetett, hiszen Federico Valverde a negyedik percben már bevette a hazai kaput, a VAR azonban les miatt visszavonta az uruguayi középpályás találatát.

A ‘bekapott gól’ mintha ébresztőt fújt volna a Sevillánál, amely kifejezetten jó periódusokat produkált az első félidőben, és a gólhoz is közelebb állt a madridiaknál: ha nincs a gólvonalon álló Dani Carvajal, akkor a játékrész derekán már vezetett volna az andalúz csapat.

A Real elsősorban a Vinícius – Rodrygo – Bellingham hármas kreativitására és kiszámíthatatlanságára alapozott, ám emberére akadt a masszív és motivált Sevillában.

A szünet után sokáig úgy tűnt, hiába adódnak mindkét kapu előtt komoly gólszerzési lehetőségek, nem születik gól az egyébként magas színvonalú találkozón, David Alaba balszerencsés megmozdulása új színt, és a Sevilla vezető találatát hozta a mérkőzésbe, a 74. percben.

 

Sokáig azonan nem kellett bánkódnia a blancók hátvédjének, hiszen ahogyan Kepa kapust, úgy őt is kihúzta a bajból Dani Carvajal, aki tőle szokatlan módon fejjel egy szép csúsztatással pár perc elteltével egalizált.

Hajrában mindkét csapat ment előre a győztes gólért, a Real Madridba jött Joselu, a túloldalon, pedig Sergio Ramos lehetett volna a hős, ám rutinos középhátvéd a hosszabbítás legvégén, közelről kapu fölé lőtt.

A Real Madrid a pontvesztés ellenére a tabella éléről várhatja a folytatást, míg a Sevilla úgy tűnik, valóban friss levegőhöz jutott új vezetőedzőjével, Diego Alonsoval a kispadon.

 

Sevilla – Real Madrid 1-1 (0-0)
Ramón Sánchez Pizjuán stadion, Vezette: R. Bengoetxea
Gólszerzők: Alaba (74. -öngól) illetve Carvajal (78.)
Sárga lap: Ramos (77.), Navas (78.), Sow (86.), Soumaré (87.), Lamela (90+7.) illetve Vinícius (86.), Camavinga (90+4.)
Piros lap:

Sevilla: Nyland – Navas, Ramos, Gudelj (Badé, 77.), Acuna – Soumaré, Sow (Lamela, 88.), Rakitic – Lukébakio (Suso, 67.), En Nesyri (R. Mir, 88.), Ocampos: Vezetőedző: Diego Alonso

Real Madrid: Kepa – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Mendy (F. Garcia, 88.) – Kroos, Valverde (Modric, 67.), Tchouameni (Camavinga, 67.), Bellingham – Vinícius (B. Diaz, 88.), Rodrygo (Joselu, 79.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti.

 

Korábban játszották:

Real Sociedad – Mallorca 1-0 (0-0)
Gólszerző: B. Mendez (64.)

Getafe – Betis 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Mayoral (17.) illetve M. Roca (1.)

 

A forduló teljes programja, a már lejátszott mérkőzések eredményével:

Péntek:

Osasuna – Granada 2-0

Szombat:

Real Sociedad – Mallorca 1-0

Getafe – Betis 1-0

Sevilla – Real Madrid 1-1

21:00 Celta Vigo – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:

14:00 Las Palmas – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)

16:15 Girona – Almeria (Tv: Spíler 2)

18:30 Villarreal – Deportivo Alavés (Tv: Spíler 2)

21:00 FC Barcelona – Athletic Bilbao (Tv: Spíler 2)

Hétfő:

21:00 Valencia – Cádiz

 

A La Liga tabellája:  

Standings provided by Sofascore