Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az FC DAC 1904 5-1-es vereséget szenvedett a Zsolnától a szlovák bajnokság (Niké Liga) szombati játéknapján…
Az FC DAC 1904 vezetőedzője, Adrián Gulá csalódottan értékelt a váratlanul súlyos fiaskó után:
“Kár ezért a meccsért, melyet jelentősen befolyásolt az elején kapott piros lap. A tervünk, amivel készültünk így hamar felborult. Nemcsak a kiállítás miatt, hanem a megítélt büntető miatt is. A srácok egy pontrúgást követően jól reagáltak, összejött az egyenlítés, de sajnos az első félidőben kaptunk még két felesleges gólt. Az egyiket a tizenhatosunkon kívülről, a másikat rögzített helyzetből. Kiállítás ide vagy oda, ez hiba volt. A második félidőben változtattunk a felálláson, nem is kezdtünk rosszul, Trusa pedig gólhelyzetbe került, és Brunetti, valamint Goure előtt is adódott egy-egy lehetőség, melyekkel drámaibbá tehettük volna a találkozót. Ezt követően azonban a hazaiak hatékonyak voltak, és eldöntötték a meccset.”
“Érezhető volt, hogy 80 percet emberhátrányban kellett játszanunk. A vereség elég fájó, a hazai győzelem viszont megérdemelt” – ismerte el a szerdahelyiek vezetőedzője.
A csallóközi gárda az újabb vereségével visszacsúszott a bajnokság hetedik helyére, vagyis ha most lenne vége az alapszakasznak, akkor csak az alsóházi rájátszásban vehetne részt.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…