Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Unai Emery történelmet ír az Aston Villánál! – képpel

Az 51 esztendős spanyol menedzser úgy tűnik, végre megtalálja a számításait az angol Premier League-ben, azok után, hogy korábban 2018 júliusa és 2019 novembere között már egy kevésbé sikeres időszakot tölthetett el az Arsenal élén.

Emery és a Villa ‘házassága’ ugyanis kezd igazán gyümölcsözővé válni: a csapat zsinórban 11 hazai Premier League-találkozóján aratott épp győzelmet a West Ham ellen vasárnap; miközben a Villa egy mindenkire veszélyes csapattá vált a PL-ben; ráadásul visszatért Emery vezetésével a nemzetközi porondra (Európa-konferencialiga) is.

Az Aston Villához 2022 november elején érkező Emery szépen csendben már most a klub történelem legmagasabb győzelmi arányával büszkélkedő  menedzsere lett, az immáron 58%-os mutatójával. A Villarreal korábbi trénere a legendás Villa-menedzsert, George Ramsay-t (49%) is megelőzte, már ami az ide vonatkozó mutatót illet!

Nem csoda, hogy az birminghami drukkerek körében elképesztő népszerűségnek örvend Emery, aki bármennyire is szerethető és jó csapat az Aston Villa nehéz elképzelni, hogy a sikerekben is megközelíti George Ramsayt, aki hat bajnoki címet és hat FA-kupa sikert ünnepelhetett az Aston Villával.

 

(Borítókép: Photo by Ryan Pierse/Getty Images)