Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: cseresorral is hozta a kötelezőt a Sahtar ellen az FC Barcelona – videóval

Gálamérkőzésnek indult, majd egészen szenvedős győzelem lett az FC Barcelona Sahtar Donyeck elleni mérkőzése, míg a Feyenoord otthon mészárolta le a Laziot…

(Photo by Xavi Bonilla Gongora/DeFodi Images via Getty Images)

Újabb hibátlanul álló együttes csatlakozott a Bayern München és a Real Madrid mellé a Bajnokok Ligája csoportköreinek harmadik fordulójában, hiszen az FC Barcelona ha végül ugyan nehezen, de kiharcolta a győzelmet a Sahtar Donyeck ellen a H-csoport harmadik mérkőzésén.

Nem volt könnyű helyzetben az FC Barcelona, hiszen Xavi együtteséből több sztár kapott helyet a lelátón sérülések miatt, mint magán a pályán a kezdőben, így ezúttal is a fiataloké lett a főszerep a Camp Nou gyepén. A fiatalok azonban igazán lelkesen hálálták meg Xavi bizalmát, a támadósor vezéralakja a 20 éves spanyol támadó, Fermin López lett, aki egy kapufát követően egy bődületes gólt is ragasztott a vendégek kapujába.

A második játékrészben azonban a gálamérkőzés folytatása elmaradt, az FC Barcelona majdnem magát gáncsolta el, hiszen a látványosan visszavett tempó meg is bosszulta magát a 62. percben, amikor Sudakov tudott szépíteni, így nehéz helyzetbe hozva a hazaiakat.

A Sahtar azonban megannyi helyzetét eljátszotta, így nem tudott csodát tenni idegenben, míg a Barcelona újabb győzelmet ünnepelhetett a Bajnokok Ligájában.

Xavi örömét azonban beárnyékolj a tény, hogy újabb játékosa sérült le, ezúttal Joao Félix hagyta el segítséggel a pályát.

FC Barcelona – Sahtar Donyeck 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Torres (28.) López (36.) ill. Sudakov (62.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: ter Stegen – Alonso, Martinez, Araujo, Cancelo – Gündogan, Romeu, Lopez – Felix, Torres, Yamal

Shakhtar Donetsk: Riznyk – Azarovi, Matviyenko, Bondar, Konoplia – Stepanenko, Kryskiv, Sudakov, Bondarenko, Zubkov – Sikan

A H-csoport eredményei:

Barcelona – Sahtar Donyeck – 2-1
Antwerpen – Porto

A H-csoport aktuális állása:

 

Standings provided by Sofascore

Az E-Csoport kora esti mérkőzésén a holland csodacsapat, az idén remekül teljesítő Feyenoord fogadta Maurizio Sarri együttesét, azonban az eredmény a vártnál sokkal simább lett, hiszen a hazaiak már az első félidőben egy igazán domináns futballal fojtották meg az ellenfelüket, a Lazionak szinte momentuma sem volt a mérkőzésen.

A második etapban a harmadik gólját is megszerezte a Feyenoord, mire a Lazio szépíteni tudott, azonban Pedro értékesített tizenegyese édeskevésnek bizonyult a Bajnokok Ligája egyik legnagyobb meglepetéscsapata ellen Hollandiában.

A Feyenoord így két győzelemmel és egy vereséggel áll a csoportja élén, míg az Atletico Madrid a Celtic otthonában lép pályára az este folyamán.

Feyenoord – Lazio 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Gimenez (31. 74.) Zerrouki (45+2.) ill. Pedro (83.)
Kiállítás: – ill. –

Feyenoord: Bijlow – Hartman, Hancko, Geertruida, Nieuwkoop – Zerrouki, Timber, Wieffer – Paixao, Giménez, Stengs

Lazio: Provedel – Marusic, Romagnoli, Casale, Hysaj – Alberto, Rovella, Vecino – Zaccagni, Immobile, Anderson

Az E-csoport eredményei:

Feyenoord – Lazio 3-1
Celtic – Atletico Madrid

Az E-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore