Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
A Real Madrid már tegnap este bejelentette utazó keretét a ma délutáni El Clásicóra, a Barcelona viszont még csak most tette közé, kikkel vágnak neki a rangadónak.
(Photo by Eric Verhoeven/Soccrates/Getty Images)
A Barcelona nyilvánosságra hozta a ma délutáni, Real Madrid elleni El Clásicóra készülő keretét.
Visszatért a csapatba az eddig sérüléssel küszködő Robert Lewandowski, Raphinha és Jules Koundé is. Lewandowski szeptember óta bokasérülés, Raphina pedig izomsérülés miatt hagyta ki csapata legutóbbi négy mérkőzését, míg Koundé térdsérüléssel került a pálya szélére.
Végül nem került be a keretbe Fenkie de Jong, aki és Sergi Roberto sem, illetve Pedri sem épült még fel a mérkőzésre.
A szombati mérkőzés előtt a Barcelona vezetőedzője, Xavi elmondta, hogy kész a Real Madrid ellen a sérülésből visszatérőket is pályára küldeni, de azért óvatos lesz.
“Ha azt mondják, hogy 100 százalékos állapotban vannak, természetesen bevethetem őket. Akik jobban vannak, azok játszani fognak, csak azt a hibát nem követhetjük el, hogy olyan játékost teszünk be, aki nem 100 százalékos. Majd meglátjuk, hogy holnap hogy érzik magukat.”
– mondta a katalán szakember.
Our squad list for #ElClásico! 👊 pic.twitter.com/V1C9oWLBzf
— FC Barcelona (@FCBarcelona) October 28, 2023
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…