Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: Andzouana duplájával győzött a DAC – videóval

A szlovák bajnokságban (Niké Liga) meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtó FC DAC 1904 szombaton a Nagymihály együttesét fogadta a MOL Arénában…

 

Az FC DAC 1904 javítani tudta az elmúlt fordulóban elszenvedett csúnya vereséget és 2-1-re győzött hazai környezetben a Nagymihály ellen. A hazai csapat már az első öt percben megszerezhette volna a vezetést, Cernak fejese azonban kimaradt. Nem sokkal később a DAC már eredményes tudott lenni, Yhoan Andzouana egy labdaszerzést követően juttatta előnyhöz a vendéglátókat. A hazai publikum azonban nem sokáig örülhetett, öt perccel később ugyanis a Nagymihály szinte a semmiből egyenlített, amikor Adekunle visszapasszát Matus Marcin vágta közelről a hálóba. Néhány perccel később a vendégek akár a vezetést is megszerezhették volna, Simamura próbálkozását Popovics bravúrral védte. Az első játékrész így 1-1-es döntetlennel ért véget. A második félidőből mindössze három perc telt el, amikor visszavette az előnyt a DAC, miután Csinger indításából Yhoan Andzouana megszerezte önmaga és csapata második gólját. A hátralévő játékidőben a csallóköziek biztosan tartották meg egygólos előnyüket, a vendégek próbálkozásai kevés veszélyt hordoztak magukban és képtelenek voltak egyenlíteni.

A szerdahelyiek magyar légiósai közül a gólpasszos Csinger Márk kezdőként 73 percet játszott, Veszelinov Dániel és Vitális Milán nem jutott szóhoz.

A DAC a fontos győzelmével visszakapaszkodott a felsőházban, jelenleg az ötödik helyet foglalja el a 12 csapatos bajnokságban.

FC DAC 1904 – Nagymihály 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Andzouana (25., 48.), ill. Marcin (30.)

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore