Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított sztárjával, Vinicius Júniorral.
(Photo by Florencia Tan Jun/Getty Images)
A még mindig csak 23 esztendős labdarúgót 2017 nyarán igazolta le a “Királyi Gárda” a Flamengo csapatától 45 millió euró ellenében, de az üzlet csak 2018 nyarán, Vinicius 18. születésnapját követően lépett életbe. A brazil szélső azóta fokozatosan egyre meghatározóbb szereplőjévé vált a Real Madridnak, amellyel az elmúlt 5 évben két bajnoki címet, egy Király-kupát, egy Bajnokok Ligáját, egy Európai Szuperkupát, két klubvilágbajnokságot, valamint két Spanyol Szuperkupát nyert. A 23 éves játékos a Real Madrid mezét eddig 235 alkalommal ölthette magára, amelyeken 62 gólt és 67 gólpasszt jegyzett.
Vinicius Júnior korábbi szerződése a most futó idény végéig volt érvényes, amelyet most további 3 évvel, azaz 2027 nyaráig toldottak meg a felek. A sajtó értesülései szerint a brazil játékos új kontraktusába egy egymilliárd eurós kivásárlási záradék is bekerült.
👕 #ViniJr2027 pic.twitter.com/XwW3zsE6ku
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) October 31, 2023
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!