Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Szerdán a kupamérkőzéseké lesz a főszerep és szerencsére akadtak komoly párosítások is, így lesz miből válogatni. A Szoboszlait foglalkoztató Liverpool a Kerkezzel felálló Bournemouth otthonába látogat, míg a Manchester United a Newcastle United csapatát fogadja, de rendeznek még egy londoni rangadót is, a West Ham csap össze az Arsenallal, amelyet azonban nem közvetítenek hazánkban, ennek következtében marad az online streamek egyike. A Borussia Dortmund a Hoffenheimet látja vendégül, míg a Bayern München a harmadosztályú Saarbrückenhez utazik. Két Magyar Kupa mérkőzést is figyelemmel követhetünk, a Haladás – Zalaegerszeg és a Ferencváros – Puskás Akadémia rangadót tekinthetjük meg az este folyamán. Lesznek még olasz és spanyol kupamérkőzések is, előbbiből hármat is élőben követhetünk, utóbbiból a tv-ben egyet sem, csak online streamen keresztül.
A SZERDAI FUTBALLPROGRAM:
ANGOL LIGAKPUA, NYOLCADDÖNTŐ
20:45 Bournemouth–Liverpool (Tv: Arena4)
21:15 Manchester United–Newcastle United (Tv: Match4)
NÉMET KUPA, LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
18:00 Borussia Dortmund–Hoffenheim (Tv: Sport1)
20:45 Saarbrücken (III.)–Bayern München (Tv: Sport1)
OLASZ KUPA, LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
15:00 Genoa–Reggiana (II.) (Tv: Sport2)
18:00 Lecce–Parma (II.) (Tv: Sport2)
21:00 Udinese–Cagliari (Tv: Sport2)
MAGYAR KUPA, LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
17:15 Szombathelyi Haladás (NB II)–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
20:00 Ferencváros –Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…