Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A brazil bajnokság (Campeonato Brasileiro) 31. fordulójának várva várt rangadóján az éllovas Botafogo és az üldöző Palmeiras csapott össze egymással…
(Photo by Wagner Meier/Getty Images)
Elképesztő mérkőzésen a félidőben még 3-0-s hátrányból lévő Palmeiras 4-3-ra megfordította és megnyerte a Botafogo elleni összecsapást, így továbbra is nyílt maradt a brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) 2023-as idényében a bajnoki cím sorsa. A hazaiak számára minden remekül indult, hiszen az első húsz perc végén Victor Sá visszagurítását a lendületből érkező Carlos Eduardo helyezte védhetetlenül a kapuba. Tíz perccel később egy kis szöglet után Tche Tche a tizenhatos előteréből bombábozott Weverton hálójába, ezzel már kettővel vezettek a hazaiak. A Palmeiras igyekezett a felzárkózásért, azonban kitámadtak és a hazaiak le tudtak fordulni róluk, a 36. percben Junior Santos volt közelről eredményes egy kipattanó értékesítésével. Az első 45 perc végeztével a Botafogo 3-0-ra vezetett és eldőlni látszott a mérkőzés. A folytatásban a Verdao mindent egy lapra feltéve támadott, nem akart lemondani a meccsről. Alig néhány perc telt el a folytatásból, amikor a Sao Pauló-i gárda nagy tehetsége, Endrick egy remek szóló végén tudta faragni a különbséget. A Botafogo azonban megféekezte a további kísérleteket és sokáig 3-1 volt az állás. Az utolsó negyedórán belül azonban a hazaiak tíz emberre fogyatkoztak Adryelson kiállítása miatt. Nem sokkal később azonban eldönthették volna a meccset, Tiquinho Soares azonban büntetőt hibázott. A Palmeiras továbbra sem adta fel és már az utolsó tíz percen belül jártunk, amikor Endrick egy átlövésből újra eredményes volt. A rendes játékidő végén Endrick beadása után G. Gómez fejelt labdáját José López bólintotta közelről a hálóba, kiegyenlítve a mérkőzés állását. Ezzel azonban még mindig nem volt vége, a 99. percben egy kapu elé ívelt szabadrúgást követően Murilo pofozta közelről a hálóba a játékszert, így a Palmeiras mindhárom pontot elvitte Rióból.
A Botafogo előnye a bajnokság élén ezzel már csak három pontra olvadt a Palmeiras előtt, de a listavezető még mindig egyel kevesebb mérkőzést játszott, a bajnoki cím sorsa azonban továbbra is nyílt maradt.
Botafogo – Palmeiras 3-4 (3-0)
Gólszerzők: Carlos Eduardo (21.), Tche Tche (30.), Junior Santos (36.), ill. Endrick (49., 84.), José López (89.), Murilo (90+9.)
Kiállítva: Adryelson (76.), ill. –
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…