Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő rómaiak a következő hetekben megújítanák szélső hátvédjük hamarosan lejáró kontraktusát.
(Photo by Luciano Rossi/AS Roma via Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az AS Roma mindenképpen megszeretné hosszabbítani Leonardo Spinazzola szerződését. A 30 éves baloldali védő kontraktusa jövő nyáron jár le, amelyet 2026-ig újítanának meg a “farkasok”.
A 24-szeres olasz válogatott labdarúgó 2019-ben érkezett az AS Romához a Juventustól 29,5 millió euróért cserébe. Spinazzola azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 125 mérkőzésen kapott lehetőséget a fővárosiaknál, amelyeken 7 gólt és 19 gólpasszt jegyzett.
A 30 éves védő egyetlen címet gyűjtött be a római alakulattal, még 2022 tavaszán nyerte meg az Európa-konferencialiga első kiírását a csapattal.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…