Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy hosszabb ideig nem számíthat védőjére, Pierre Kalulura.
(Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images)
Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint az AC Milan gárdája hosszabb ideig nem számíthat védőjére, Pierre Kalulura. A francia játékos még a Napoli ellen 2:2-re végződő bajnokin szenvedett combsérülést, amit követően az előzetes orvosi vizsgálatok műtéti beavatkozást, és 4-5 hónapos kihagyást vizionáltak számára. Ezek a sejtések végül beigazolódtak, Kalulut ugyanis egy specialista megműtötte a mai napon. A beavatkozást követően a Milan részéről az a hír érkezett, hogy a műtét sikeres volt, a 23 éves futballistának pedig nagyjából 4 hónapot kell kihagynia. Kalulu már az idény korábbi szakaszából is sokat kihagyott egy izomsérülés miatt, de az már biztos, hogy ebben az idényben csak az utolsó hónapokban számíthat majd rá ismét Stefano Pioli mester.
A milánói klub számára komoly érvágás Kalulu kiesése, hiszen a francia játékos a védelem közepén és jobbhátvédként is megállta a helyét a korábbiakban. Ráadásul Kalulu mellett Marco Pellegrino és Simon Kjaer is sérült a védők közül, így Stefano Pioli kizárólag a Malick Thiaw, Fikayo Tomori kettősre számíthat a védelem tengelyében, ami még komoly gondot okozhat a következő hetekben.
𝑷𝒊𝒆𝒓𝒓𝒆 𝑲𝒂𝒍𝒖𝒍𝒖
Official Statement ➡ https://t.co/oOgxmy6kXm
Comunicato Ufficiale ➡ https://t.co/tZlUOZFWKd
#SempreMilan pic.twitter.com/lFuORbsSXG— AC Milan (@acmilan) November 2, 2023
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…