Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A MOL Magyar Kupa legutóbbi fordulójában a Budapest Honvéd és a Paks kiélezett párharcot vívott egymással…
A Paks 2-2-es döntetlen után tiznegyesrúgásokkal jutott tovább a Budapest Honvéd otthonában lejátszott Magyar Kupa-mérkőzésen.
A tolnaiak magyar válogatott kerettag kapusa, Szappanos Péter a teljes meccs alatt válogatott szitkozódást hallgatott előző csapata, a kispestiek szurkolóitól, így a lefújást követően a Honvéd-tábora előtt kiabálva és mutogatva ünnepelt:
“Arra ugyan fel voltam készülve, hogy kapok majd hideget és meleget is a találkozó során, de arra nem, hogy a családom is érintett lesz a történetben. Elmondhatatlanul rossz volt hallgatni, hogy a gyermekeimről és a feleségemről miket kiabáltak be hozzám. Azoktól, akik ebben nem vettek rész, természetesen elnézést kérek.”
A parázs csatából továbbjutó Paks a nyolcaddöntőben az Újpesttel találkozik majd.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…