Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Már egy ideje nem léphetett pályára sérülés miatt a Barcelona középpályása, Pedri, azonban most jó hírek éreztek a játékos állapotáról.
(Photo by Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)
A Barcelona egy hivatalos közleményben tudatta, hogy középpályásuk, Pedri 100 százalékosan felépült, és már pályára is léphet a katalán gárda soron következő, Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésén szombaton.
A 20 éves spanyol játékos augusztusban szenvedett combhajlító-szakadást, és azóta kihagyta csapata legutóbbi 12 mérkőzését, így a 2-1-re elvesztetett Real Madrid elleni El Clásicót is.
“Pedri visszatért, 100 százalékos állapotban van. Nagyon örülünk, hogy ismét velünk van a csapatban”
– mondta a Barcelona vezetőedzője, Xavi a hétvégi bajnoki mérkőzés előtt.
Frenkie de Jong és Sergi Roberto sérülés miatt továbbra sincs benne a katalán gárda keretében.
LATEST NEWS! @Pedri is fit and in the squad for #RealSociedadBarça! pic.twitter.com/TZVSY7iMTo
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 3, 2023
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…