Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A német bajnokságban (Bundesliga) sereghajtó Mainz a korábbi felfüggesztés után végleg megvált az izraeli háborúban a közösségi oldalán a palesztinok mellett állást foglaló játékosától…
(Photo by Alex Grimm/Getty Images)
A Mainz a pénteki napon jelentette be, hogy felbontotta holland szélsője, Anwar El Ghazi szerződését, mert a játékos kiállt korábbi nézetei mellett és a klub figyelmeztetése ellenére továbbra is a palesztinokat éltette az Izrael ellen folyó harcokban.
A klub eredetileg október 17-én függesztette fel a labdarúgót az első háborúval kapcsolatos véleménynyilvánítása miatt, majd törölte az üzenetét és a napokban a Mainz közölte, hogy feloldják El Ghazi felfüggesztését. A Mainz akkori közleménye szerint a vezetőséggel folytatott tárgyalások során El Ghazi sajnálatát fejezte ki a bejegyzés közzététele és annak negatív hatása miatt. A klub hozzátette, hogy a játékos azt is kijelentette, hogy nem kérdőjelezi meg Izrael létjogosultságát.
El Ghazi azonban egy újabb szerdai közösségi posztban jelezte, hogy a klub az ő engedélye nélkül adta ki nyilatkozatát és azt is hangsúlyozta, hogy nem határolódik el a korábbi kijelentéseitől. A feleknek úgy tűnik, hogy nem sikerült rendezniük a véleménykülönbséget, melyet a jelek szerint a játékos egy cseppet sem bán:
“Állj ki azért, ami helyes, akkor is, ha egyedül vagy. A munkám elvesztése semmi ahhoz a pokolhoz képest, ami Gázában zúdul az ártatlanokra és gyengékre” – reagált El Ghazi a kirúgására.
A 28 esztendős labdarúgó nyáron szerződött a Mainzhoz, korábban az AFC Ajax, a Lille OSC, az Aston Villa, az Everton és a PSV Eindhoven csapataiban is szerepelt.
Mainz 05 beendet Vertragsverhältnis mit Anwar El Ghazi.
Zur Meldung:
— 1. FSV Mainz 05 (@1FSVMainz05) November 3, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…