Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
A La Liga 12. fordulójának szombati játéknapján az FC Barcelona a hosszabbításban döntötte el a maga javára a Real Sociedad elleni rangadót.
(Photo by Ion Alcoba/Quality Sport Images/Getty Images)
A katalánokra a számukra csalódást keltő El Clásicó után nem várt könnyű mérkőzés a hazai pályán mindenkire veszélyes Real Sociedad ellen. A hazaiak ráadásul mindezt hamar a katalánok tudtára is adták, hiszen lényegében az első perctől kezdve szinte minden mutatóban (kapura lövések, kaput eltaláló lövések, veszélyes támadások) partnerei voltak a Barcának, még a labdabirtoklásban is.
A találkozón mindkét csapatnak voltak olyan periódusai, amelyekben, ha csak rövid időre is, de ellenfele fölé tudott kerekedni.
Gól nélküli első félidő után, a másodikban is hasonló mederben zajlott a találkozó, amely sokáig úgy tűnt, döntetlen eredménnyel zárul (…) A Barca azonban meccs utolsó perceiben újra fölénybe tudott kerülni, és amikor talán már mindkét csapat kezdett megbarátkozni az egy ponttal, Ronald Araujo mindenkit meglepve, tökéletes ütemben érkezett a tizenhatoson belül Ilkay Gündogan beadására, és fejjel, eldöntötte a három pont sorsát.
A Real Sociedad csalódottsága érthető, sokat tettek azért, hogy legalább egy pontot szerezzenek; a Barcánál a három pont mellett az olyan kulcsemberek, mint Robert Lewandwosi, Pedri vagy Raphinha visszatérésének is örülhettek.
🚨🚨| GOAL: ARAUJO WINS IT IN THE 94th MINUTE.
Real Sociedad 0-1 Barcelona
— CentreGoals. (@centregoals) November 4, 2023
Real Sociedad – FC Barcelona 0-1 (0-0)
Reale Aréna (San Sebastian), Vezette: J. A. Rojas
Gólszerző: Araujo (90+4.)
Sárga lap: B. Mendez (49.), Zubeldia (74.), Zubimendi (84.) illetve J. Felix (49.), I. Martinez (60.), Gavi (86.)
Piros lap: –
Sociedad: Remiro – H. Traore (Elustondo, 63.), Zubeldia, Le Normand, Munoz – Barrenetxea (Cho, 79.), Merino, Zubimendi, B. Mendez – Kubo, Oyarzabal (C. Fernández, 83.). Vezetőedző: Imanol Alguacil
Barca: ter Stegen – I. Martinez, Koundé, Araujo – Baldé, Gündogan, Gavi, Cancelo (Raphinha, 69.) – F. López (F. Torres, 59.), Lewandowski (Pedri, 57.), J. Felix (Yamal, 69.). Vezetőedző: Xavi
A 12. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Las Palmas – Atlético Madrid 2-1
Szombat:
Osasuna – Girona 2-4
Real Betis – Mallorca 2-0
Celta Vigo – Sevilla 1-1
Real Sociedad – Barcelona 0-1
Vasárnap:
14:00 Alaves – Almeria (Tv: Spíler 2)
16:15 Valencia – Granada (Tv: Spíler 2)
18:30 Villarreal – Athletic Bilbao (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Madrid – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
Hétfő:
21:00 Getafe – Cádiz (Tv: Spíler 2)
A La Liga aktuális állása:
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!