Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Erik ten Hag történelmi győzelmet aratott a csapattal! – képpel

A Manchester United menedzsere nem kizárt, hogy edzői karrierje legnehezebb hónapjai éli. Az MU ezer sebből vérzik, rengeteg a sérült, a kulcsjátékosok formán kívül futballoznak, a csapat történelmi mélypontokra süllyedt, a holland menedzser mégsem adta fel a harcot, a Fulham elleni győzelmet követően pedig újabb kapaszkodni-valót találhat a “vörös ördögöknél” végzett munkájában (…)

 

(…) Erik ten Hag számára a Fulham elleni siker ugyanis az 50. volt a csapat élén, amivel utolérte a múlt század elejének ikonikus trénerét, Ernest Mangnall-t, akivel immáron holtversenyben tartják a rekordot a leggyorsabban elért félszáz sikert illetően.

Csak viszonyításképp a legendás Sir Alex Ferguson az ide vonatkozó statisztikában nem került a TOP 3-ba, ahol a képzeletbeli dobogó második fokán José Mourinho (81 meccs) áll, akit Ole Gunnar Solskjaer követ (92).

Érdekesség még, hogy az 53 esztendős holland tréner, mit azt elmondta a Fulham elleni találkozó előtt, bízik magában és a csapatában, amellyel, ahogyan az az alábbi képen is látszik, a rengeteg kritika ellenére lényegében ugyan úgy áll a Premier League-ben, mint az elmúlt idényben, amelynek végére azért elég stabil és kiegyensúlyozott csapattá vált az MU.