Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Xavi szerint egyszerűen elfogadhatatlan az, ahogyan futballoztak!

Mint arról mi is beszámoltunk, az FC Barcelona a rendes játékidő hosszabbításában, az előrehúzódó Ronald Araujó találatával három ponttal távozott a Real Sociedad otthonából. A találkozót követően még a Barca trénere, Xavi is arról beszélt, hogy lényegében a három pontnak örülhetnek, másnak nem igazán.

 

“Vitathatatlan, hogy nagyon örülünk a három pontnak! Úgy gondolom azonban, hogy a mutatott játékunk alapján nem érdemeltünk győzelmet!” – fogalmazott a lefújást követően a Barca trénere.

“A Real Madrid ellen úgy éreztük, mi voltunk a jobb csapat, ez ma viszont nem mondható el rólunk! A Soceidad nagyon kellemetlen ellenfél, mindenkire veszélyes hazai pályán, abban is biztos vagyok, hogy nem sokan fognak innen győztesen távozni. Nem érdemeltek vereséget, megértem a csalódottságukat, ugyanakkor saját magunkkal kell foglalkoznunk…” – folytatta Xavi, szinte azonnal tovább fűzve az utolsó gondolatát.

“Egyszerűen elfogadhatatlan az, ahogyan futballoztunk. Mintha az El-Clásicó okozta sokkból sem ébredtünk volna fel az első félidőben… A másodikban feljavultunk, szereztünk egy győztes gólt, de összességében nagyon nem tetszett amit láttam. Változtatnunk kell, könnyen megeshet, hogy a mentalitásunkon is! A Real Sociedad ma egyértelműen jobb volt nálunk a párharcokban, a második labdák begyűjtésében.” – folytatta Xavi, kitérve arra, hogy mi volt az igazán fordulópont a találkozón.

“Nehéz pillanatokat éltünk át, a szerencsével sem álltunk hadilábon, ugyanakkor mivel kitartottunk, az utolsó pillanatokig ott volt az esélyünk a győzelemre. A hajrára mintha a Sociedad elfáradt volna, látványosan visszább állt, amivel megteremtette a lehetőségét annak, hogy Araujó helyzetbe kerülhessen. Fontos három pontot szereztünk, de mint mondtam, a Real Sociedad is többet érdemelt volna ezen az estén!” – zárta mondandóját a Barca ezúttal önkritikus trénere.