Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Szenvedős mérkőzésen bukott az FC Barcelona Hamburgban, a Sahtar Donyeck továbbra is kapaszkodik a továbbjutást jelentő második helyért a h-csoportban…
(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)
Továbbra is folytatódik az FC Barcelona kisebbfajta hullámvölgye, hiszen míg a katalánok csupán csak a hosszabbításban tudták kiharcolni a három pontot a spanyol élvonalban a hétvége folyamán, addig a Bajnokok Ligája kiírásában is megviccelte őket egy náluk jóval gyengébbnek jegyzet csapat az ukrán Sahtar Donyeck személyében.
A vendégek hiába birtokolták többet a labdát az első félidő folyamán, ez csak meddő passzolgatás volt, míg a Sahtar négy alkalommal is veszélyeztette a Barcelona kapuját, a próbálkozásoknak pedig meg is lett a gyümölcse, a 40. percben Sikan szerezte meg a “hazaiak” legnagyobb örömére a vezetést. Xavi csapata így egy kiadós hideg zuhanyt követően hagyhatta el a pályát a félidei pihenőre.
A második etapban az FC Barcelona ugyan rálépett a gázra, szinte minden statisztikában lemosva ellenfelét a pályáról, a gól azonban annak ellenére sem jött össze, hogy Lewandowskiék 10 alkalommal lőttek a kapura csak a második 45 perc folyamán. A Sahtar megannyi helyzetet hárított, sőt, tizenegyesgyanús esetek is történtek, azonban a VAR nem jelzett, az ukránok pedig meg tudták őrizni az előnyüket, így okozva hatalmas meglepetést Hamburgban.
Az FC Porto így felzárkózhat az FC Barcelona mellé, amennyiben meg tudja verni a csoport sereghajtóját az esti mérkőzés folyamán.
Sahtar Donyeck – Barcelona 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Sikan (40.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Shakhtar Donetsk: Riznyk – Matviyenko, Rakitskiy, Bondar, Gocholeishvili – Stepanenko, Newerton, Sudakov, Kryskiv, Zubkov – Sikan
Barcelona: ter Stegen – Alonso, Christensen, Araujo, Cancelo – Gavi, Romeu, Gündogan – Torres, Lewandowski, Raphinha
A H-csoport eredményei:
Sahtar Donyeck – Barcelona – 1-0
Antwerpen – Porto
A H-csoport aktuális állása:
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…