Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: öt gólt szerezve gázolt át a Real Madrid a Valencián! – videóval

A spanyol bajnokság 13. fordulójában a Real Madrid hazai pályán Viícius Junior és Rodrygo remeklésének köszönhetően magabiztos különbségű győzelmet aratott a Valencia ellen.

(Photo by David S.Bustamante/Soccrates/Getty Images)

 

A kisebb vállsérüléssel bajlódó Jude Bellingham nélkül fogadta a Real Madrid a szezon egyik üde színfoltjának számító Valencia együttesét. Bármennyire is furcsa kimondani, de a madridiak nem titkolt célja volt, hogy a korábban újabb győzelmet arató Girona mögött továbbra is ‘egy meccsen belül tudjanak maradni’.

Remekül indult az első félidő a blancók számára, hiszen Toni Kroos pazar keresztlabdájából Dani Carvajal remekül teremtett magának lövőhelyzetet, majd egy életerős ballábas lövéssel megszerezte a vezetést a Real Madridnak.

 

A korai vezetés talán túlságosan is megnyugtatta a Realt, amely olykor csak a Valencia-játékosok kapu előtti határozatlanságának köszönhető, hogy nem kapitulált a félidőben.
A Valencia csak önmagát okolhatta, hiszen bőven meg voltak a lehetőségei a gólszerzésre, ám miután ez elmaradt, a vendégek alaposan ráfizettek minderre, hiszen a félidő végén egy Rodrygo – Vinícius Junior kombinációt követően, utóbbi közelről, mellel, fantasztikus helyzetfelismerésről tanúbizonyságot téve megduplázta a Real Madrid előnyét.

A szünet után a Real tett róla, hogy ne sokáig reménykedhessen a Valencia, és két percen belül lezárta az érdemi kérdéseket: a 49. percben Vinícius kihasználva, hogy senki nem támadta komolyan, egy hajszálpontos lövéssel háromra növelte a madridiak előnyét (…)

(…) az 50. percben egy még nagyobb védelmi hibát büntetett Rodrygo.

text

A Valencia, négy gólos hátrányba sem adta fel, sőt miután Rodryo megszerezte saját maga második, csapata ötödik találatát, akkor is ment előre a szépítésért, ami csak összejött a “denevéreknek” Hugo Duro révén – Ha valaki, akkor az első félidőben több lehetőséget is elpuskázó Duro is megérdemelte a gólját (…)

 

 

A Real Madrid nagyszerű helyzetkihasználásának, és két brazilja, a duplázó Vinícius Junior, valamint a két gólja mellett két gólpasszt is kiosztó Rodrygo vezetésével nagyarányú győzelmet aratott, és zárkózott a Girona mögé.

 

Real Madrid – Valencia 5-1 (2-0)
Bernabéu stadion, Vezette: J. Sanchez
Gólszerzők: Carvajal (3.), Vinícius (42. és 49.), Rodrygo (50. és 84.)
Sárga lap: Camavinga (62.) illetve Pepelu (34.), Foulquier (56.), Gabriel (67.)
Piros lap:

Real Madrid: Lunin – Carvajal (Paz, 82.), Nacho, Alaba, F. Mendy (F. Garcia, 71.) – Kroos, Camavinga, Valverde (Modric, 60) – B. Diaz (L. Vázquez, 71.), Vinícius (Joselu, 82.), Rodrygo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Valencia: Mamardashvili – Gaya (Gasiorowski, 55.), Gabriel, Mosquera, Correia (Foulquier, 55.) – Canos (Guillamon, 64.), Guerra, Pepelu (R. Yaremchuk 70.), F. Perez (H. Gonzalez, 70.) – Duro, D. Lopez. Vezetőedző: Ruben Baraja

 

A 13. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Athletic Bilbao – Celta Vigo 4-3

Szombat:
Rayo Vallecano – Girona 1-2
Almería – Real Sociedad 1-3
Granada – Getafe 1-1
Osasuna – Las Palmas 1-1
Real Madrid – Valencia 5-1

Vasárnap:
Mallorca – Cádiz ELHALASZTVA!
16:15 Barcelona – Deportivo Alaves (Tv: Spíler2)
18:30 Sevilla – Real Betis (Tv: Spíler2)
21:00 Atlético Madrid – Villarreal (Tv: Spíler2)

 

A spanyol bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore