Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A holland bajnokság (Eredivisie) 12. fordulójában a mezőny patinás négy csapata vasárnap délután lépett pályára, közülük ketten egymás ellen…
(Photo by ANP via Getty Images)
Az Eredivisie hétvégi fordulójának rangadóján a címvédő Feyenoord 1-0-s győzelmet aratott hazai környezetben az AZ Alkmaar ellen. A mindent eldöntőt találatot a rotterdamiak az első félidő derekánál szerezték, amikor Quinten Timber egy védhetetlen átlövéssel vette be Ryan ketrecét. Az első játékrész abszolút a hazaiak kedve szerint alakult, akár növelhették is volna előnyüket, de biztosan vezettek. A szünet után az AZ többet tett az egyenlítésért, azonban a kapu előtt nem voltak elég élesek, így egyetlen alkalommal sem tudták bevenni Bijlow hálóját. Fontos győzelmével a Feyenoord immár egyedül második, az éllovas PSV mögött azonban továbbra is hétpontos lemaradásban van.
Feyenoord – AZ Alkmaar 1-0 (1-0)
Gólszerző: Q. Timber (24.), ill. –
GoaL! | Feyenoord 1-0 AZ Alkmaar | Quinten Timberpic.twitter.com/RxcM8kNyxl
— FootColic ⚽️ (@FootColic) November 12, 2023
A listavezető PSV Eindhoven a 12. mérkőzésén a 12. győzelmét aratta, miután félidőnként két-két gólt szerezve 4-0-ra verte a Zwollét. Hirving Lozano már az első öt percben nyitotta a gólgyártást, egy pillanatok nem forgott veszélyben a PSV újabb magabiztos sikerre, mellyel már csak egyetlen győzelemre vannak a ligarekordot jelentő 13 győztes meccses szezonkezdettől. Jelen állás szerint nem úgy tűnik, hogy bárki és bármi veszélyeztethetné a bajnoki címet, de nyilván sok van még hátra a szezonból.
PSV Eindhoven – Zwolle 4-0 (2-0)
Gólszerzők: H. Lozano (5.), Til (28.), L. de Jong (57.), Tillman (78.), ill. –
A felzárkózban lévő AFC Ajax fordulatos mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott az Almere City vendégeként. A félidei gól nélküli döntetlen után a második játékrész négy találatot hozott, mely során először a hazaiak vezettek, majd az Ajax állt nyerésre, ám egy hosszabbításban megítélt büntető értékesítésével az újonc egy pontot otthon tudott tartani. John van ‘t Schip kinevezése óta az amszterdami gárda két győzelem után most egy döntetlent ért el, de a kieső zónától eltávolodva már a 12. helyet foglalja el a 18 csapatos élvonalbeli mezőnyben.
Almere City – AFC Ajax 2-2 (0-0)
Gólszerzők: van de Kamp (67.), Robinet (90+3. – büntetőből), ill. Akpom (68.), Tahirovic (83.)
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt