Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Szalah-duplát és sima győzelmet hozott a Liverpool a Brentford ellen – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 12. fordulójának vasárnapi játéknapján a Liverpool a Brentfordot fogadta. Nem kellett megerőltetnie magát Jürgen Klopp gárdájának, simán jött a győzelem és a három pont.

(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)

Sokkal jobban játszott a Liverpool a Brentford ellen az első félidőben. Többször is próbálkozott lövéssel a Pool, de a befejezések pontatlanok voltak. A 22. percben végül Nunez betalált ugyan, de les miatt miatt érvénytelenítette a gólt. Ugyanez történt a 27. percben, amikor ismét betalált az uruguayi, de ezt se adták meg neki. Végül a 39. percben szerezte meg a vezetést a Liverpool, amikor Nunez indítása után Szalah kapta a labdát a kapu előterében, amit szépen tekert a bal alsó sarokba a vetődő Flekken mellett. A hosszabbításban még Nuneznek és Szalah-nak is volt egy-egy ziccere, de egyiket sem tudták gólra váltani.

A második félidőben egy kicsit feljavult a Brentford, de nem értek ezzel sokat. Az 50. percben a vendégek jöhettek jó helyről szabadrúgással, de Alisson remekül védte a próbálkozást. Az 56. percben a VAR Endo piros lap-gyanús megmozdulását vizsgálta, de végük megúszta a japán játékos. A 62. percben azonban már érkezett is a Liverpool második találata, amikor Tsimikas emelte be középre a labdát, amit Szalah fejelt a hálóba. A 74. percben pedig már a harmadikat is meglőtte a Pool, ekkor Tsimikas játszott be egy rövid, de pontos labdát Diogo Jota irányába, ő pedig kilőtte a kapu jobb oldalát. A 78. percben szépíthetett volna a Brentford, amikor Pinnock érkezett jól egy szögletre és fejesét a jobb felső sarokba próbálta irányítani, de a kapus elképesztő mozdulattal védeni tudott. A végére viszont már mindkét csapat visszavett a tempóból, és már nem változott az eredmény.

Liverpool – Brentford 3-0 (1-0)
Helyszín: Anfield (Liverpool) Vezette: Paul Tierney
Gólszerzők: Szalah (39. 62.), Jota (74.) ill. –
Sárga lap: Matip (39.) ill. Norgaard (30.), Ajer (30.)
Kiállítás: – ill. –

Liverpool: Alisson, Rsimikas, van Dijk, Matip, Alexander-Arnold (Quansah, 90.), Gakpo (Elliott, 83.), Endo, Szoboszlai (McConell, 90+3.), Diogo Jota (Diaz, 84.), Szalah, Nunez. Menedzser: Jürgen Klopp

Brentford: Flekken, Ajer, Collins, Pinnock, Rasmussen (Ghoddos, 73.), Jensen (Yarmolyuk, 72.), Norgaard, Janelt (Onyeka, 46.), Wissa (Maupay, 72.), Mbeumo. Menedzser: Thomas Frank

A 12. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Wolverhampton – Tottenham 2-1
Arsenal – Burnley 3-1
Crystal Palace – Everton 2-3
Manchester United – Luton Town 1-0
Bournemouth – Newcastle United 2-0

Vasárnap:
Aston Villa – Fulham 3-1
Brighton – Sheffield United 1-1
Liverpool – Brentford 3-0
West Ham United – Nottingham Forest 3-2
17:30 Chelsea – Manchester City (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore