Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: Lewandowski duplájával fordított az FC Barcelona hazai pályán – videó

Sokáig úgy tűnt, hogy ismét bajba került az FC Barcelona, azonban a sokat kritizált lengyel támadó, Robert Lewandowski kisegítette csapatát a kisebb gödörből…

(Photo by Eric Alonso/Getty Images)

A Girona és a Real Madrid győzelmét követően hatalmas nyomás helyeződött az FC Barcelona vállára, hiszen Xavi csapata számára csak a 3 pont volt elfogadható a La Liga 13. fordulójában.

A hideg zuhany azonban már a 18. percben megérkezett, hiszen Omorodion gólja szinte rekordidő alatt érkezett az első félidőben, így hozva nehéz helyzetbe a győzelmi kényszerben pályára lépő katalánokat.

Az első félidő folyamán ráadásul újabb helyzetek is adódtak a vendégek ellen, ennek ellenére csak egy gólos vezetéssel ment pihenőre az Alaves, amelynek a második etapban meg is lett a gyümölcse.

A mérkőzés hőse ugyanis az a Robert Lewandowski lett, aki az elmúlt napokban a spanyol sajtó egyik főszereplőjévé vált, hiszen a lengyel gólvágó immár 6 mérkőzés óta képtelen volt betalálni, amely utoljára a 2010-2011-es szezonban történt meg vele utoljára, még a Borussia Dortmund színeiben játszva.

Ráadásul ami még inkább aggasztó volt ebben a statisztikában, az Robert Lewandowski kaput eltaláló lövései, ugyanis a lengyel gólvágó hiába próbálkozott megannyi alkalommal, ezen a 6 mérkőzésen 0 (!) kaput eltaláló lövést tudott felmutatni, így a hazai közönség egy emberként lélegzett fel, amikor a lengyel megszerezte az egyenlítőgólt a mérkőzés 53. percében egy fejest követően, majd a 77. percben a csapatnak befújt büntetőt is értékesíteni tudta, így megtörve a teherként nehezedő rossz szériát.

Az FC Barcelona így továbbra is a La Liga tabellájának harmadik fokán áll, 2 ponttal lemaradva a második helyezett Real Madrid mögött.

Barcelona – Alaves 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Lewandowski (53. 77.) ill.  Omorodion (1.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: Marc-Andre ter Stegen – Joao Cancelo, Inigo Martinez, Jules Kounde, Ronald Araujo – Pedri, Ilkay Gundogan, Fermin Lopez – Joao Felix, Robert Lewandowski, Lamine Yamal

Alaves: Antonio Sivera, Ruben Duarte, Rafa Marin, Abdel Abqar, Androni Gorosabel – Ander Guevara, Javi Lopez – Luis Rioja, Antonio Blanco, Jon Guridi – Samu Omorodion

A 13. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Athletic Bilbao – Celta Vigo 4-3

Szombat:
Rayo Vallecano – Girona 1-2
Almería – Real Sociedad 1-3
Granada – Getafe 1-1
Osasuna – Las Palmas 1-1
Real Madrid – Valencia 5-1

Vasárnap:
Mallorca – Cádiz ELHALASZTVA!
Barcelona – Deportivo Alaves  2-1
18:30 Sevilla – Real Betis (Tv: Spíler2)
21:00 Atlético Madrid – Villarreal (Tv: Spíler2)

A spanyol bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore