Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: fordulatos, nyolcgólos meccsen remizett a Chelsea és a Manchester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 12. fordulóját a Chelsea és a Manchester City rangadója zárta.

(Photo by Ryan Pierse/Getty Images)

Lassan, jelentős esemény nélkül kezdődött a Chelsea és a Manchester City rangadója. A félidő második felétől azonban felgyorsultak az események. A 21. percben ugyanis tizenegyest ítélt a játékvezető a vendégek számára, miután Haalanddal szemben Cucurella volt szabálytalan. A labda mögé a norvég támadó állt, aki magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 0-1! A Chelseat azonban nem fogta meg a bekapott gól, mindössze 4 perccel később jött az egyenlítés: egy szöglet után Silva érkezett jól a rövidnél, és a hosszú kapufa mellé csúsztatta a labdát, 1-1! A 35. percben közel járt ahhoz a City, hogy ismét megszerezzék a vezetést, de Foden lövése centikkel elkerülte a kapufát. A 38. minutumban viszont már a Chelseanél volt az előny! Egy indítást követően Gvardiolról James elé pattant a labda, ő pedig középre tálalt Sterlingnek, aki közelről a hálóba pofozta a játékszert, 2-1! A 42. percben Haaland járt közel a duplázáshoz, 15 méterről leadott lövését viszont hatalmas bravúrral védte Sanchez. A ráadásban viszont már a Chelsea kapusa is tehetetlen volt: Egy szöglet után Bernardo Silva ívelte középre a labdát, ahol a teljesen üresen maradó Akanji fejelt a kapuba, 2-2!

A második játékrészben aztán rögtön az első helyzetből megszerezte a vezetést a Manchester City, miután Alvarez centerezését Haaland sodorta be a hálóba, 2-3! A 60. percben majdnem másodszor is egyenlített a Chelsea gárdája, de Palmer szólója után a lövését Ederson hatalmas bravúrral védte. A 67. percben viszont már összejött az egyenlítés a hazaiak részéről: Gallagher távoli lövését még bravúrral védte Ederson, de a kipattanót Nicolas Jackson már a hálóba pofozta, 3-3! A 75. percben a vezetést is megszerezhette volna a londoni csapat, miután Gusto 10 méterről lőhetett kapura, de a lövése a léc fölé szállt. A véghajrára fordulva már egyre inkább a Manchester City akarata érvényesült, és a 86. percben a mérkőzés folyamán harmadszor is megszerezték a vezetést: egy blokkolt lövés után Rodri próbálkozott kapuralövéssel, ami Thiago Silva lábáról úgy pattant, hogy az védhetetlenül pattant Sánchez hálójába, 3-4! A 92. percben aztán újabb hatalmas lehetőséghez jutott a Chelsea, a csereként beálló Brojával szemben ugyanis Dias szabálytalankodott, így büntetőt ítélt a játékvezető! A labda mögé a korábbi City játékos, Palmer állt, ő pedig túljárt Ederson eszén, 4-4! Az utolsó pillanatokban még veszélyes helyről végezhetett el egy szabadrúgást a City, de Walker lövése elszállt a kapu felett, így mindkét csapatnak meg kellett elégednie az egy ponttal.

Chelsea – Manchester City 4-4 (2-2)
Helyszín:
Stamford Bridge Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
Silva (29.), Sterling (37.), Jackson (67.), Palmer (90+5. – büntető) ill. Haaland (25. – büntető, 47.), Akanji (45+1.), Rodri (86.)
Sárga lapok: Cucurella (23.), Palmer (26.), Caicedo (61.), Jackson (90+4.), Sterling (90+7.) ill. Doku (56.), Rodri (72.), Grealish (90+4.)
Kiállítás:ill.-

Chelsea: Sánchez – Cucurella, Silva, Disasi, James (Gusto 64.) – Fernández (Mudryk 64.), Caicedo (Broja 90.), Sterling, Gallagher, Palmer – Jackson (Ugochukwu 90+7.) Vezetőedző: Mauricio Pochettino

Manchester City: Ederson – Walker, Dias, Akanji, Gvardiol – Rodri, Silva – Foden, Alvarez (Kovacic 79.), Doku (Grealish 59.) – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés összefoglalója:

A 12. forduló eredményei:

Szombat:
Wolverhampton – Tottenham 2-1
Arsenal – Burnley 3-1
Crystal Palace – Everton 2-3
Manchester United – Luton Town 1-0
Bournemouth – Newcastle United 2-0

Vasárnap:
Aston Villa – Fulham 3-1
Brighton – Sheffield United 1-1
Liverpool – Brentford 3-0
West Ham United – Nottingham Forest 3-2
Chelsea – Manchester City 4-4

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore