Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójának vasárnapi játéknapján játszották a sevillai derbit. Az elején a Betis volt erősebb, de nem hagyta magát a Sevilla sem, így végül döntetlent értek el a csapatok.
(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)
Jól kezdett a Betis, sokkal nagyobb helyzetei is voltak a Sevillánál. A 15. percben Bellerin talált be a hálóba, de hiába ünnepelt, les miatt érvénytelenítették a találatot. Dmitrovic nagyon jó napot fogott ki, mivel minden lövését védte a vendégeknek. Ezeknek a pontatlanságoknak köszönhetően a Sevilla megúszta az első játékrészben a gólt, és így vonultak a szünetre a csapatok.
A második félidőben a Sevilla szépen lassan vette át az irányítást. A vezetést mégis a Betis szerezte meg a 72. percben, amikor Isco lövését még kiütötte Dimitrovic, a kipattanót viszont Ayoze Perez vágta be a jobb alsó sarokba. Nem kellett azonban sokat várni az egyenlítésre sem, hiszen a 79. percben Lukebakio passza után Rakitic eresztett meg egy lövést nagyjából 28 méterről, és fantasztikus gólt lőtt a bal felső sarokba. A végén a Betis azért jobban küzdött a győzelemért, de a befejezéseik pontatlanok voltak, így maradt a pontosztozkodás a csapatok között.
Sevilla – Betis 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Rakitic (79.) ill. Perez (72.)
Sárga lap: Gudelj (27.) ill. Miranda (43.)
Kiállítás: – ill. –
A 13. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Athletic Bilbao – Celta Vigo 4-3
Szombat:
Rayo Vallecano – Girona 1-2
Almería – Real Sociedad 1-3
Granada – Getafe 1-1
Osasuna – Las Palmas 1-1
Real Madrid – Valencia 5-1
Vasárnap:
Mallorca – Cádiz ELHALASZTVA!
Barcelona – Deportivo Alaves 2-1
Sevilla – Real Betis 1-1
21:00 Atlético Madrid – Villarreal (Tv: Spíler2)
A spanyol bajnokság aktuális állása:
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt