Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Miután a csapat a vártnál gyengébben teljesít, az olasz bajnoki címvédő Napoli hamarosan edzőt válthat…
Gianluca Di Marzio információi szerint a Napoli vezetősége a keddi napon megállapodott a csapatot korábban már irányító Walter Mazzarrival, hogy újból az együttes vezetőedzője legyen. Az új edző érkezését, mint ahogyan Rudi García menesztését rövidsen bejelenthetik.
A bajnoki címvédő Napoli a múlt hétvégén már a harmadik vereségét könyvelte el az aktuálisan futó idényben, mellyel a negyedik helyen tíz ponttal van lemaradva az éllovas Intertől. A klub vezetése már az októberi bajnoki szünetben gondolkodott az edzőváltáson, mostanra pedig végleg a nyáron kinevezett francia tréner leváltása mellett döntöttek.
A hírek szerint Aurelio De Laurentiis klubtulajdonos hétfőn Igor Tudorral tárgyalt, de nem tudtak megállapodni egymással, Mazzarrival viszont egyezségre jutottak, így a 62 éves tréner visszatérhet Nápolyba.
A rutinos olasz szakember annak idején 2009 és 2013 között volt a Napoli edzője, irányításával egy Olasz kupát és egy Szuperkupát nyertek a déliek. Ugyanakkor Mazzarri a Cagliaritól való távozása óta már másfél éve nem edzősködött.
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki