Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid csapata hivatalos közleményben tudatta, hogy középpályása, Eduardo Camavinga komolyabb sérülést szenvedett a francia válogatottban.
(Photo by Angel Martinez/Getty Images)
A Real Madrid középpályása, Eduardo Camavinga várhatóan 8-10 hétig nem léphet pályára, miután térdszalag-szakadást szenvedett.
A 21 éves játékos szerdán hagyta el a francia válogatott edzését, miután térdsérülést szenvedett Ousmané Dembélé becsúszását követően, majd a válogatott orvosai és a Real Madrid szakemberei elvégezték az első vizsgálatokat. A Valdebebasi edzőpályáján pénteken elvégzett MRI-vizsgálat megerősítette a sérülés mértékét.
“A Real Madrid orvosi szolgálata által a mai napon Eduardo Camavingán elvégzett vizsgálatok után külső oldalszalag-szakadást diagnosztizált a jobb térdében”
– áll a Real Madrid közleményében.
A sérülés miatt várhatóan idén már nem léphet pályára, ami azt jelenti, hogy kihagyja a Real Madrid utolsó két Bajnokok Ligája-csoportmérkőzését a Napoli és az Union Berlin ellen. Emellett kérdésessé vált, hogy ott lehet-e a január 10-14. között Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Spanyol Szuperkupán.
Camavinga, aki az idei szezonban eddig 17 alkalommal lépett pályára klubja színeiben minden sorozatot figyelembe véve, nemrég írt alá új, 2029-ig szóló szerződést a Real Madriddal.
Nem ő a legújabb sérültje a Real Madridnak, mivel Vinícius Junior csütörtökön Brazília Kolumbia elleni vereségének alkalmával egy újabb combsérülésnek tűnő sérüléssel kényszerült le a pályáról. A 23 éves játékos a szezon elején egy hónapig volt harcképtelen hasonló problémával, és megerősítette, hogy “nem valószínű”, hogy a keddi, Argentína elleni világbajnoki selejtezőn már bevethető lesz.
Csapattársa, Jude Bellingham is visszalépett a novemberi válogatott mérkőzésekre készülő angol válogatott keretből vállsérülés miatt, ami miatt a szünet előtt nem léphetett pályára a Real Madrid La Liga-meccsén a Valencia ellen sem.
Arda Güler a Fenerbahcétól való nyári átigazolását követően még nem lépett pályára sérülések sorozata miatt, Kepa Arrizabalaga kihagyta a csapat utolsó két mérkőzését, miután a Braga elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccs előtti bemelegítésen sérülést szenvedett, Aurelien Tchouameni pedig szintén lábproblémákkal küzd. Thibaut Courtois és Éder Militao továbbra is komoly sérüléssel küzd és még hónapokig nem lesznek bevethetők.
Parte médico de Camavinga.#RealMadrid
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) November 17, 2023
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt