Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

CONCACAF NL: Kanada egygólos győzelmet aratott Jamaica ellen – videóval

A szombati napon pótolták az elhalasztott utolsó negyeddöntő első mérkőzését a CONCACAF Nemzetek Ligájában…

(Photo by Ethan Miller/USSF/Getty Images for USSF)

A pénteken a heves esőzés miatt elhalasztott találkozót szombaton bonyolították le zárt kapuk mögött, ahol küzdelmes körülmények között az esélyes Kanada 2-1-es sikert aratott egy hajrábeli találattal Jamaica ellen. Az első félidő nagy részében a kanadaiak futballoztak fölényben, számtalan lehetőséget kidolgoztak a hazai kapu előtt, végül a játékrész ráadásában Larin tört be két ember közt a kapu elé, éles szögből intézett bejátszását pedig Jonathan David juttatta közelről a kapuba. Kanada ezzel 1-0-s előnnyel mehetett a szünetre. A második félidő küzdelmes körülmények közt vette kezdetét, Jamaica is több akciót vezetett, miközben Kanada nem szándékozott kiadni a kezéből az irányítást. Ennek ellenére a hazaiak tíz perc elteltével egyenlíteni tudtak, amikor D. Johnson indításából a Franciaországban légióskodó Shamar Nicholson ugrott ki a védői közül és értékesítette az ajtó-ablak helyzetet. A Reggae Boyz az egyenlítést követően is aktívan futballozott, a második játékrész az elsőnél kiegyenlített küzdelemben telt. Úgy tűnt, hogy a csapatok nem tudják dűlőre vinni a győztes kilétét, azonban a 86. percben Stephen Eustaquio egy gyors támadás végén gólra váltotta a kínálkozó lehetőséget Laryea visszapassza után, így Kanada 2-1-es előnyből várhatja a hazai visszavágót.

Jamaica – Kanada 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Nicholson (56.), ill. J. David (45+1.), Eustaquio (86.)

 

A CONCACAF Nemzetek Ligája negyeddöntőinek eredményei:

Egyesült Államok – Trinidad és Tobago 3-0
Costa Rica – Panama 0-3
Honduras – Mexikó 2-0
Jamaica – Kanada 1-2

Az egyes párharcok visszavágóit a tervek szerint jövő hétfőn és kedden rendezik meg.