Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A Football Insider értesülései alapján az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma kötelékébe tartozó Tammy Abrahamot az Aston Villa szeretné szerződtetni…
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
A Football Insider információi szerint Unai Emery szeretné januártól az Aston Villa soraiban látni Tammy Abrahamot. Az angol csatár jelenleg sérüléssel bajlódik, aki éppen januártól lesz újra bevethető állapotban. Abraham egyébként már megjárta a birminghami együttest, igaz az angol másodosztályban. Szerződése 2026 nyaráig köti az AS Roma csapatához, a transfermarkt pedig 35 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Tammy Abrahamot 2021 nyarán a Chelsea-től igazolta le az AS Roma 41 millió euró ellenében. Első évében remek teljesítményt nyújtott az angol támadó, a bajnokságban illetve a Konferencialigában is rengeteg gólt szerzett, utóbbi sorozatot ráadásul meg is nyerte a fővárosi gárda. A második évében már jóval kevesebb találatig jutott, az aktuális idényben pedig sérülés miatt még pályára sem lépett. Abraham minden sorozatot egybe nézve 107 tétmérkőzésen jutott lehetőséghez az AS Romában, ezeken 36 gólt szerzett.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…