Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
A korábbi várakozásoknak megfelelően argentin edzőt nevezett ki a szaúdi bajnokság (Saudi Pro League) listavezetője…
(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)
A szaúdi Al-Ittihad a szombat éjszakai órákban hivatalosan is megerősítette, hogy Marcelo Gallardo lett a csapat új vezetőedzője. Az argentin tréner megbízatása 2025. június 30-ig szól, amely opcionálisan további két évvel meghosszabbítható.
A 47 éves szakember 2014 és 2022 között 14 trófeát nyert a River Plate edzőjeként, a hőn áhított bajnoki címet a 2021-es országos bajnoki kiírásban hódították el először, miközben hat alkalommal nyertek nemzetközi trófeát. Az igazi terepe az egyenes kieséses szakaszok voltak – a Libertadores-kupa ideit megelőző négy kiírásában mindig eljutottak legalább az elődöntőig. A különféle hazai kupasorozatokban is eredményesek voltak, regnálása alatt háromszor nyerték meg az argentin kupát és kétszer a szuperkupát.
A klub egykori kiváló játékosának irányításával a “milliomosok” 2015-ben és 2018-ban a Libertadores-kupát, 2014-ben a Copa Sudamericanát nyerték meg, három alkalommal pedig a Recopa Sudamericanát zsebelték be.
“Hatalmas projekttel motiváltak egy új, értékes bajnokságban. Új távlatokat nyithat meg előttem egy ilyen lehetőség, valami másban próbálhatom ki magamat. Alig várom, hogy újra munkába állhassak” – jelentette ki az új kinevezése kapcsán.
Gallardo a Rivertől való tavaly év végi távozása óta Gallardo több európai csapat ajánlatát is elutasította, a hírek szerint többek közt az AFC Ajax, az Olympique Marseille, a Villarreal és a Sevilla is felkereste őt, azonban egyik projekt sem keltette fel az érdeklődését.
A szaúdi bajnokságban címvédőnek számító alakulat 7-3-3-as mérlegével csupán ötödik a mezőnyben, a veretlen éllovas Al-Hilal mögött 11 pontos lemaradást szedett össze.
Muneco egyúttal már az ötödik argentin edzője lett a klubnak Osvaldo Ardiles (2001), Gabriel Calderón (2008-2010), Enzo Hector Trossero (2010) és Ramón Díaz (2018) után.
🐅 El muñeco takes the helm as the technical leader of the Tigers’ squad
Nos complace anunciar a nuestro nuevo entrenador, ‘El muñeco’ Marcelo Gallardo 🤝🟡⚫️#غاياردو_اتحادي
#Gallardo2Ittihad— Ittihad Club (@ittihad_en) November 18, 2023
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki