Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az MLSZ hagyományos módon az angolok elleni, 6-3-as siker évfordulója alkalmából megünnepelte a magyar labdarúgás napját…
Mivel november 25. idén hétvégére esik, ezért egy nappal korábban pénteken tartotta meg az MLSZ a hagyományos koszúrázsát a centenáriumi emlékműnél – számolt be róla a szövetség hivatalos oldala.
Idén november 25-e szombatra esik, ezért a hagyományos ünnepséget egy nappal korábban tartották meg. A centenáriumi emlékművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását 2001-ben, a szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából adták át az akkori Nésptadion, a mostani Puskás Aréna tőszomszédságában.
A megemlékezésen a hajdani legendás válogatott játékosok mellett a jelenlegi női és férfi nemzeti csapatok is képviseltették magukat. A centenáriumi emlékművet a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Vági Márton MLSZ-főtitkár és Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, a korábbi válogatott játékosok nevében Esterházy Márton és Szentmihályi Antal, a női válogatott részéről Kiss Mária és Kissné Lukács Katalin, a férfi válogatott képviseletében pedig Laczkó Zsolt és Király Gábor koszorúzta meg.
A megemlékezésen nagy számban megjelentek korábbi válogatott labdarúgók, köztük a jelenlegi válogatott korelnök, a 90 éves Bödör László is, valamint vendégként többek között Gyulai Zsolt, a MOB elnöke, Szöllősi György az MSÚSZ elnöke, valamint az NSÜ-t képviselő Kovács Norbert is részt vett az eseményen.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…